Egyszer Mátyás király a bajmoki piacon lovagolt keresztül a kíséretével. Meglátta, hogy aratás időben fényes reggel egy csapat jó erőben lévő férfi ácsorog kaszákkal felszerelkezve.

-Kire várnak emberek? – kérdezte Mátyás király.

-Arra várunk, hogy valaki elhívjon aratni. Családosok vagyunk oszt nincs munkánk. Nem lesz télire kenyerünk – panaszkodtak az emberek.

-Hányan vannak? – kérdezte a király.

-Mindjárt megolvasom – ajánlkozott az egyik kaszás.

-Harmincketten vagyunk – jelentette a királynak.

-No jól van, én felfogadom magukat. Maga legyen a munkavezető! – mondta annak, aki megolvasta őket.

-Álljanak sorba, itt fognak kaszálni a piacon. Estére erre jövök, s megfizetem a napszámukat.

Az emberek nagyon csudálkoztak, hogy miért kaszáltat velük a király a csupasz piacon, hiszen ott még egy szál fű se termett.

-Hogy kaszáljuk itt a semmi fölség?

Mátyás király leszállt a lováról, kivette a kaszát az egyik napszámos kezéből és megmutatta.

-Így kaszáljanak! – belekaszált a levegőbe.

-Na, ha így, hát így.

Mátyás elment a dolgára. Az emberek meg estig vágták a rendet a piacon. Estére visszatért a király, s a sok szegény napszámost jól megfizette az egész napi kaszálásért.