Szilvát vásárolt az anya, s ebéd után adni akart belőle a gyermekeknek. Még ott volt mind a tányérban. Ványa még soha nem evett szilvát s folyton szagolgatta. Nagyon tetszett neki. Aztán kedve kerekedett megkóstolni. Mindig ott járkált a szilva körül. Mikor senki sem volt a szobában, nem állhatta meg, hogy el ne vegyen s meg ne egyék egyet. Ebéd előtt az anya megszámlálta a szilva-szemeket, hát látja; egy hiányzik. Megmondta az apának is.
Ebéd közben megszólal az apa:
– Mondjátok, gyerekek, nem evett meg közületek valamelyik egy szem szilvát?
– Mind ahányan azt felelték: – Nem, nem.
– Ványa olyan vörös lett, mint a rák, de ő is azt mondta: – Nem ettem belőle.
Akkor ezt mondta az apjuk: – Hogy valamelyik megette azt a szem szilvát közületek, csúnya dolog; de ez a kisebb baj. Az a nagy baj, hogy a szilvában csontocska van s ha valaki nem tudja, hogy kell megenni s egy csontocskát lenyel, másnap meghal. Én most ettől félek.
Ványa elsápadt s megszólalt: – De hiszen én kidobtam azt a csontocskát az ablakon.
Erre mindnyájan nevettek. Ványa pedig sírva fakadt.