Skip to content

Lázár Ervin: A fába szorult hernyó

    A fába szorult hernyó

    Egyszer fába szorult egy hernyó. Jó magas fa legfelső ágába. És jajgatott, jajongott, sírt keservesen.

    Szép hernyó volt. Piros vonalakkal meg kékekkel csíkozott. És természetesen sárgákkal is. A szeme, mint két rubin. Vagy három rubin, mert nem tudom pontosan, hány szeme volt a hernyónak. De akár kettő, akár három, gyönyörű volt. Bár most sírt mind a két (vagy mind a három) szemével. Pik-pak, hullottak a könnyek. Avagy pik-pak-puk. Az esetben, ha három szeme volt.

    Különben szépek voltak a könnyei is. Sőt talán a könnyei voltak a legszebbek.

    – Valaki bömböl – dörmögte a medve.

    – Valaki ordít – rivallta a farkas.

    – Valaki szepeg – mekegte a kecske.

    – Valaki sír! – kiáltott a róka.

    – Valaki zokog – makogta a nyúl.

    – Valaki rí – recsegte a borz.

    – Valaki sír-rí – cincogta az egér.

    – Valaki itatja az egereket – mondta a hőscincér.

    – Valaki nagyon keservesen sírdogál – mondta a katicabogár.

    – Ej, ki lehet? – kérdezték mind együtt.

    Ez úgy hangzott, mint a karének. A medve, a farkas, a róka: basszus. A kecske: tenor. Alt: a borz és a nyúl. Az egér, a cincér s a katica: szoprán.

    Az meg ott fent sírt-rítt tovább.

    – Mentsük meg – mondta a medve; a medvéknek ugyanis általában jó szívük van.

    – Mentsük! – vágta rá a farkas, a kecske, a róka, a nyúl, a borz, az egér és a hőscincér.

    Ja és a katica is rávágta!

    Mivelhogy általában a farkasoknak, a kecskéknek, a rókáknak, a nyulaknak, a borzoknak, az egereknek és a hőscincéreknek is jó szívük van.

    Ja igen, és a katicáknak is!

    – De hogyan mentsük meg? – kérdezte a cincér.

    – Megrázom a fát – mondta a medve.

    A róka röhögött.

    – Üvöltök egyet, s attól a fa elengedi – vélte a farkas.

    A róka heherészett.

    – Tanácsokat kell neki adni – rebegte a kecske.

    A róka kacarászott.

    – Helikoptert kell bérelni – így a nyúl.

    A róka hahotázott.

    – Fel kell ugrani az ágig – tanácsolta a borz.

    A róka rötyögött.

    – Avagy izé – jelentette ki magabiztosan a cincér.

    A róka röhécselt.

    – Mit röhécselsz, kacarászol, heherészel, hahotázol? – mérgelődött a katica. – Inkább azt mondd, hogyan menthetjük meg!

    – Talán neked nincs ötleted? – kérdezte tőle a róka.

    – De igenis van! – kiáltott a katicabogár. – Egymás hátára kell állnunk, úgy elérjük.

    – Na lám – mondta a róka -, nemcsak hét pettyed van, de eszed is.

    Eldőlt hát, hogy egymás hátára állnak. Kicsit még vitatkoztak azon, ki legyen legalul. A nyúl a rókát akarta, a borz az egeret, a kecske a katicát.

    – Nem akarok megint heherészni – mondta a róka.

    – Így kell felállnunk: alul a medve, rajta a farkas, aztán a kecske, kecskén a borz, rajta a nyúl…

    – Hohó!… – vágott közbe a katica. – Talán úgy, hogy a kecskén te, s rajtad a borz, aztán a nyúl.

    – Na jó – egyezett bele a róka -, szóval rajtam a borz, a borzon a nyúl, rajta az egér, aztán a cincér, s legtetején a katica. Ő épp eléri azt az egyént, aki fent bömböl.

    Nosza, felugrottak egymás hátára. Legtetőn a katica.

    – Egy hernyó! – kiáltotta.

    – Eléred? – kérdezték a többiek.

    A katica nyújtózott, de egy icipici hiányzott. Bánatosan leszólt hát:

    – Még egy hangya kellene. Egy picurka hangya. Ha ráállna a hátamra, épp elérné.

    – Látod – mondta dühösen a cincér -, nekem kellene legfelül lennem. Én nagyobb vagyok, mint te, én éppen elérném.

    A róka erre megint heherészett.

    – Ne vihogj, rázkódik tőle a májam – mordult rá a borz.

    A katica meg mérgelődött fent.

    – Ej, de buta vagy, te cincér! Hát azt hiszed, ha te lennél legfelül, magasabbak lennénk?

    – Azt! – vágta rá a hőscincér.

    – Na jó, akkor cseréljünk helyet!

    Helyet cseréltek, a cincér ráállt a katica hátára, persze éppen úgy nem érte el a hernyót, mint a katica.

    – Érdekes, pedig én nagyobb vagyok – csodálkozott.

    A borz meg fájdalmasan felkiáltott:

    – A májam!

    Merthogy a róka megint csak röhécselt.

    A fába szorult hernyó meg jajgatott, sírt, jajongott.

    Nagyon-nagyon fába szorult.

    – Azt mondod, egy hangya kellene? – kérdezte legalul a medve.

    Kicsit lihegve mondta, hiába, nem volt könnyű a farkas, a kecske, a róka, a borz, a nyúl, az egér, a cincér s a katica.

    – Igen, egy hangya – mondta a katica -, egy icipici hangya. Akármilyen icurka-picurka.

    – Hej, hangya! Hangya! Gyere ide, hangya! – kiabálták mindannyian.

    De hiába, mert éppen nem járt arra egy hangya sem. Vagy ha arra járt, nem akart segíteni. Pedig általában a hangyáknak is jó szívük van!

    Egy hangya, egy kis hangya, egy icurka-picurka hangya!

    Így aztán nem sikerült megmenteni a hernyót.

    Sírhatott-ríhatott.

    Pin It on Pinterest