Skip to content

Egy öregember hogyan találta ki a szabad napot (litván népmese)

    szabadnap

    Hol volt, hol nem volt, egyszer a király útra kelt a minisztereivel megnézni, hogy hogyan dolgoznak télen az emberek. Hiszen van mindenféle ember: egyesek jól fel vannak öltözve, mások félig meztelenek, míg ismét mások egyáltalán nem tudnak hidegben kimenni. Nos, mennek ők. Esik a hó, nagyon hideg van, fúj a szél. Odaérnek egy folyóhoz. Látják, hogy egy öregember egy vödörben a kezével bőrt mos.

    – Mit csinálsz, öreg?

    – Bőrt mosok, felséges királyom.

    – De hideg van, megfagy a kezed. Mi itt utazunk, és egész idő alatt kesztyű van a kezünkön, bunda a hátunkon, így is majd megfagyunk, te pedig szabad kézzel nyúlsz bele a hideg vízbe.

    – Ha bele kell nyúlni – felelte az öregember. – Ha hárman kilencet nem tudnak megetetni, akkor télen, nyáron egyaránt bele kell nyúlni a vízbe.

    No, a király alig érti, hogy mit mondott az öreg. Meg is kérte a minisztereit:

    – Magyarázzátok meg nekem, hogy mit mondott az öregember!

    Az egyik ezt mondja, a másik azt…

    – Nem – mondta a király -, ahogyan ti magyarázgatjátok, abból semmi sem érthető. No, öreg, ha te olyan bölcs vagy, mondd meg: ha küldök neked két madarat, te mit fogsz csinálni velük?

    – Mit, felséges királyom? – mondta. – Mit csinálok velük? Megkopasztom, és úgy kopaszon eleresztem őket.

    – No, jól van – mondja.

    Ismét kérdezi a minisztereit, hogy ez meg micsoda. Azok megint csak mormognak, az egyik így, a másik úgy…

    – Nem – mondta a király. – Időt kell adnom nektek, hogy megmagyarázzátok nekem, hogy mit mondott ez az öregember. No – mondta -, öreg, az én hátam mögött ez a bölcsesség ki ne kerüljön a nagyvilágba! Senki meg ne tudja, hogy mi történt ma itt mi kettőnk között!

    A király a minisztereivel útra kelt. Miután azok elmentek, az öregember ott maradt és továbbra is mosta a bőrt, mosta, és rá-ráfújt a kezére.

    A király néhány napot adott a minisztereinek, hogy megmagyarázzák, hogy mit is mondott az öregember, és kijelentette, hogy ha a megadott napon nem magyarázzák meg, tovább nem lehetnek miniszterek.

    – Én eltávolítlak benneteket, el kell mennetek az öreghez mosni a bőrt.

    Azok gondolkodtak, gondolkodtak egy napon át, egy újabb napon… És megállapodtak:

    – El kell menni az öreghez. Viszünk magunkkal pénzt – a pénzért talán elárulja…

    El is mentek ahhoz az öregemberhez:

    – Mondd meg nekünk, hogy hogy is van az, hogy három nem tud kilencet megetetni, és ha a király küld neked két madarat, te megkopasztod azokat és elereszted. Hogyan is van ez?

    – Nem – felelte az öreg. – Hiszen hallottátok, hogy a király háta mögött nem mondhatom meg. Ha megmondom, megbüntetnek. Valamilyen titok miatt miért kerüljek börtönbe?… Én ezt – mondta – nem akarom. És ellensége leszek a királynak.

    – Akkor mi, öreg, téged teleszórunk pénzzel tetőtől talpig, csak mondd meg!

    – Nos, ha így tesztek – mondta -, megmondom. De előbb a pénzt kell ideadni.

    Akkor a miniszterek hazamentek, befogták a lovakat, felraktak a kocsiba pár zsák pénzt, és ismét elmentek az öregemberhez. Rászórták a pénzt, tetőtől talpig befedték vele. Ekkor az öreg megrázta magát, előmászott, fogott egy vödröt, azzal elvitte a ládához, amiben a magot tartja, és beleszórta. A láda tele lett pénzzel. Ekkor az öreg megszólalt:

    – Nos igen – mondja -, ti, miniszterek, nem értitek? Az évben tizenkét hónap van. Három hónap jó, a nyári hónapok melegek, de kilenc hónap rossz. És ez alatt a három hónap alatt nem tudunk annyit keresni, hogy a kilenc hónapra elég legyen a kenyér. Ezért kell dolgozni télen éppen úgy, mint nyáron – mondta. – Amikor csak van munka, dolgozni kell, hogy megkeressük a mindennapi kenyeret.

    A miniszterek csak köptek egyet – ilyen könnyű ez.

    – No, és azok a madarak?

    – Ostobák, ti vagytok azok a madarak. Iderepültetek tollakkal, visszarepültök kopaszon.

    No, minden így van. A minisztereknek, akárhogy is van, vissza kell menniük a királyhoz.

    Visszatértek, és bementek a királyhoz, és mondták neki:

    – Már eleget gondolkodtunk, tudjuk.

    – Jól van – mondta a király -, hogy tudjátok. No, hogyan is van?

    – Hát – mondták -, az évben tizenkét hónap van. Három hónap alatt nem lehet megkeresni a mindennapi kenyeret, minden hónapban kell dolgozni. Nincs munkaszünet, az embernek keményen kell dolgoznia.

    – Igaz – mondta a király. – És mi van azokkal a madarakkal?

    – No, a madarakkal így történt: ha mi elmentünk megkérni az öreget, hogy magyarázza meg a bölcsességét, akkor pénzzel mentünk, de pénz nélkül jöttünk vissza…

    A király azonnal elküldte a katonáit, hogy vezessék eléje az öregembert. Elvezették a királyhoz. Azonban az öregember nem volt ostoba. Néhány arany pénzt a zsebébe dugott, és azon az arany pénzen a király képe van. Bemegy az öreg a királyhoz. Az mindjárt le is ültette és rákiáltott:

    – Miért árultad el ezt a titkot az én hátam mögött?

    – Nem árultam el a hátad mögött – felelte az öreg -, felséges királyom. – Kétszer voltak. Egyszer eljöttek, nem sokat mutattak nekem, csak párat, nem fogadtam el. Másodszor, amikor tetőtől talpig beszórtak, azonnal megmondtam.

    – De hiszen – mondta a király -, én nem voltam ott…

    Az öregember elővett a zsebéből egy aranypénzt:

    – Ez meg kicsoda? Hiszen te vagy, uram, nézd csak. Ez a te arcod! Ha nem láttam volna az arcodat, nem mondtam volna meg. De láttam, megmondtam.

    Hát, ha így történt, rendben van. A király magához hívatta a minisztereit:

    – Tovább nem lesztek miniszterek. Eredjetek, segítsetek az öregnek mosni a bőrt! Ő pedig ezentúl nem fog bőrt mosni. De – fordult a király az öreghez -, sokáig elég lesz ez a pénz?

    – Nos – felelte az öreg -, én nem költöm el az összest, a gyerekeim gyerekei sem fogják elkölteni. Veszek rajra magamnak egy szabad napot, hogy a munka után megpihenhessek.

    Pin It on Pinterest