Naszreddin Hodzsa a piacon álldogált két barátjával. Egyszer csak megállt mellettük egy díszes hintó, és kiszállt belőle a nagyvezír.
Felmérte a három férfi szegényes ruházatát, majd megszólalt:
– Jókedvemben vagyok, halljátok-e? Ezért mindannyiótoknak teljesítem egy kívánságát. Ki vele, mi legyen az!
– Szeretném, ha saját palotám volna! – mondta Naszreddin egyik barátja.
– Meglesz! – biccentett a nagyvezír.
– Én meg díszes hintóra vágyom, olyanra, mint a tiéd! – hangzott a másik barát kívánsága.
– Meglesz! – ígérte a nagyvezír.
– Én csak egy heringet szeretnék – szólt a Hodzsa szerényen.
– Hozzatok neki egyet – intett embereinek a nagyvezír, és továbbment.
– Elment az eszed? – támadtak Hodzsára a barátai. – Talán soha nem lesz több ilyen alkalom, és erre te eladod a szerencsédet egy vacak halért!
– Balgák vagytok és álmodozók! – feddte őket szelíden Naszreddin.
– A nagyvezír sem palotát, sem hintót ajándékozni nem lesz bolond. De az én halamat lám, ott hozzák, így amit kértem, meg is kapom.