Koreai mese

Egy parasztember fogott az erdőben egy kis medvebocsot, hazavitte és felnevelte. Olyan szelíd és kezes volt a fiatal medve, s úgy szerette gazdáját, hogy folyton a sarkában járt, követte mindenüvé. A paraszt egy nap kiment gyomlálni a rizsföldjére, az erdő szélére – a medve persze megint ott cammogott a nyomában.

Delelőt járt már a nap, a gazda megette a déli főtt rizsét, aztán a melegtől eltikkadtan s a munkától fáradtan leheveredett egy sűrű lombú fa árnyékába, és elaludt.

A medve ott ült mellette, és az álmát vigyázta. Egyszer csak látta, hogy egy sereg légy telepszik a gazdája arcára. Először mancsával hessegette őket, de azok újra meg újra visszaszálltak. Azt gondolta akkor az ostoba medve:

„Már vagy tízszer elkergettem a szemtelenjeit, de mindig visszarepülnek. Mit csináljak, hogy ne szálljanak vissza többet? Ha egy csapásra agyonütöm valamennyit, akkor nem háborgatják többé a gazdám álmát!”

Így okoskodott, aztán felemelte a mancsát, és hatalmasat csapott az alvó ember arcába. A szegény parasztnak azon nyomban eleredt az orra vére.

A medve szánta-bánta ostobaságát, de jó időbe telt, amíg szelíd, bánatos brummogással megbékítette a gazdáját.