Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl volt két gazdaember. Olyan gazdagok voltak, hogy azt se tudták, mennyi pénzük van. Éppen mellettük a szomszédban lakott egy szegény ember, aki bizony megszámlálhatta, hogy mije van.
Nem volt egyebe, csupán egy kis tehene, de az se volt nagyobb, mint egy jó esztendős borjú. Egyszer a vásárra készült a két nagygazda. Meghallotta ezt a szegény ember felesége, s azt mondta az urának:
– Hallja-e, ezek a nagygazdák a vásárba mennek. Menjen el kend is azzal a tehénnel, és próbáljon szerencsét, de oda ne adja senkinek, amíg áldomást nem fizetnek.
Így is lett. Másnap szépen felkerekedtek, s elindultak a vásárba. Elöl ment a két nagygazda. Egyik hat ökröt hajtott, a másik négyet. Utánuk kullogott a szegény ember a kis tehénnel. Amint beérkeztek a szekérútra, találkoztak egy emberrel, aki egy szürke kecskét hajtott a vásárra.
Szemet vetett a kecskés ember a kis tehénre, és azt mondta a szegény embernek:
– Hé, bátya, nem cseréli el velem azt a tehenet?
– Én bizony igen, ha jó áldomást fizet. Mindjárt megitták az áldomást, és mentek tovább. Amint a szegény ember a vásárba ért, s erre-arra térítgette a kecskét, egyszer csak megszólította egy ember, aki egy ludat árult:
– Hé, bátya, nem cseréli el azt a kecskét ezzel a lúddal?
– Én bizony el, ha áldomást fizet.
– Fizetek biz’ én, hallja. Erre megisszák az áldomást, és most már ketten mennek tovább a vásári sokadalomban. Hát egyszer csak egy ember jő szembe velük, s egy szép nagy kakast hoz az ölében.
Megáll a kakassal, s azt mondja a szegény embernek:
– Hé bátya, nem cseréli el ezt a kakast azzal a lúddal?
– Én bizony miért ne – mondja a szegény ember -, ha egy jó áldomást fizet. Erre bementek a kocsmába, s inni kezdték az áldomást.
Egyszer csak azt mondja az egyik pajtás:
– Nem jól van ez így, bátya. – Hát hogy lenne jól, pajtás?
– Hát úgy, hogy ezt a kakast öljük meg, s az áldomás mellett együk meg.
– Biz’ ez nem lenne rossz, pajtás. Megölték a kakast, s hárman úgy jól laktak véle, hogy még a hasuk is félreállott. Ital is volt bőven.
No, de végül elfogy az áldomás, s azt mondja a szegény ember:
– Én bizony semmi nélkül maradtam. Se tehén, se kecske, se lúd, se kakas nincs. Összenéz a két pajtása, belenyúlnak a tarisznyájukba, kivesznek egy-egy fej vöröshagymát, s odaadják a szegény embernek.
– Tegye el, bátya. Vigye el a feleségének, legalább nem megy üres kézzel haza. A szegény ember megköszönte szépen a hagymákat, a tarisznyájába tette, s kiment a vásárra, a két gazdag emberhez.
A két gazdag ember mindjárt azt kérdezte tőle:
– Hát a tehén hol van, szomszéd?
– Elcseréltem egy szürke kecskével.
– Hát a kecske hol van?
– Azt elcseréltem egy lúddal.
– Hát a lúd hol van?
– Azt elcseréltem egy kakassal.
– Hát a kakas hol van?
– Azt megettük az áldomás mellett.
– De hát most mit viszel haza a feleségednek?
– Adtak a pajtásaim két fej vöröshagymát, s azt viszem a feleségemnek.
– No, világgá is kerget téged a feleséged azzal a két fej hagymával együtt!
– Engem bizony nem! Szó szót követ, s egyszer csak azt mondja az egyik nagygazda:
– No, ha a feleséged el nem kerget, neked adom a négy ökrömet.
– Még meg sem szid, nemhogy elkergessen – mondja a szegény ember. Erre megszólal a másik nagygazda is: – Én is neked adom a hat ökrömet, ha a feleséged nem kerget el.
– Jól van! Én meg, ha elkerget, nektek adom mindenemet, amim van – vág vissza a szegény ember.
– Áll a fogadás, kezet rá!
– Nem elég az az üdvösséghez – mondja a szegény ember -, hanem írjuk is le! Rögtön papirost vesznek elő, tintát, pennát melléje, s megírják a fogadást. Két tanú előtt mindenki a keze írásával adta, hogy a szavát meg nem másítja.
Erre, mint a sebes szél, megindulnak hazafelé. A két nagygazda ugyancsak hajtotta az ökröket, hogy egyszerre érkezzék a szegény emberrel. Becsapják az ökröket a kapun, s fúrnak a szegény ember ablaka alá, hogy hallják mi történik?
Bemegy a szegény ember s köszön:
– Adjon Isten jó estét, feleség.
– Adjon Isten kendnek is, hallja-e. Hát hazajött?
– Haza biz én, feleség.
– Hát volt-e vására?
– Volt bizony, feleség.
– Áldomást ivott-e?
– Ittam biz’ én, feleség.
– Hát a tehenet mennyiért adta?
– Elcseréltem egy szürke kecskével.
– Ó, be jól tette, hallja-e. Úgy is kevés tejünk van, a kecske meg ad annyi tejet, amennyi nekünk éppen elég. – Igen, de a kecskét is elcseréltem.
– Hát áldomást ivott-e?
– Ittam biz’ én, feleség.
– És mivel cserélte el a kecskét?
– Azt egy lúddal.
– Ó, de jól tette, hallja-e. Úgyis leánygyermekünk van, a ludat legalább megtépjük, s párnát csinálunk a tollából. – Igen, de a ludat is elcseréltem.
– Hát áldomást ivott-e?
– Ittam biz’ én, feleség.
– És mivel cserélte el a ludat?
– Azt egy kakassal.
– Ej, de jól tette, hallja-e. Úgy sincs óránk, felültetjük majd a kakasülőre, s ott kukorékol majd nekünk hajnalra.
– Igen, de a kakast megöltük és megettük az áldomás mellett.
– Hát nekem semmit se hozott a tehénből?
– Hoztam biz’ én, feleség. Ott van a tarisznyában. Hoztam két fej vöröshagymát. Nyúlj csak be, s vedd ki.
– No, ezt nagyon jól tette, hallja-e, mert ezek a nagygazdák a szomszédban, ha megharagusznak mindig azt kiabálják, hogy még hagymánk sincs.
Most az egyiket odaadjuk az egyik nagygazdának, a másikat a másik nagygazdának, hadd mutassuk meg, hogy nekünk is van vöröshagymánk. A két nagygazda végighallgatta ezt a beszédet, s mit volt tenni, mit nem, oda kellett adniuk a négy ökröt meg a hat ökröt.
Cserébe az egyik is, a másik is kapott egy-egy fej vöröshagymát.Így lett a szegény embernek tíz ökre. Nagy örömükben nagy vendégséget csaptak, azután egy tökmaghéjba ültek, s a Küküllőn leereszkedtek.Holnap legyenek a ti vendégetek!