Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, volt egyszer egy szegény ember. Annak a szegény embernek annyi gyermeke volt, hogy mint rostán a lik, még eggyel több.

Volt neki két ökröcskéje. S ezekkel az ökröcskékkel járt ő szántogatni. S hát egyszer, ahogy szántogat, szántogat, erőst nagy sírást hall. Abbahagyja a szántást, s megy a hang irányába. Amint odaér, látja ám, hogy egy nagy medve egy kicsike nyúllal verekedik, de rettenetesen.

Nagyot kacag a szegény ember.

– Na, még ilyet se láttam világon való életemben, hogy ekkora medve ekkorácska nyulacskával verekedjen.

Megharagszik a medve, s mondja:

– Na, megállj, te szegény ember! Amiért kikacagtál, megeszlek tégedet is meg az ökreidet is.

Most ijedt meg csak igazán a szegény ember. Kezdett könyörögni:

– Jaj, ne egyél meg! Ha felfalsz, akkor ki szántja meg az én földemet, s mit esznek majd a gyerekeim?

– De a medve csak bizonygatja, hogy megeszi.

– Jól van – mondja a szegény ember -, nem bánom, ha megeszel is, csak várjál estig, hogy legalább megszánthassam a földemet!

– Jó, addig várok, de tovább egy percet se! – így a medve.

A szegény ember visszament szántani, szántogatott, de rettenetesen búsult. S ahogy búsulgatott, egyszer csak arra megy a róka, s kérdi:

– Mért búsulsz, te szegény ember?

– Hogyne búsulnék, róka komám! Ha tudnád, hogy jártam én ma a medvével s a nyulacskával! – S a szegény ember elbeszélte, hogy s mint történt a dolog.

– Egyet se búsulj! – mondja a róka. – Segítek én rajtad, csak jól figyelj! Este, mielőtt megérkezik a medve, elkezdek tülkölni, mint a vadászok, hogy tüüüü-tü-tü-tü-tü. Akkor a medve megkérdezi, hogy mi ez a zaj, mondd neki azt, hogy a vadászok jönnek. Erre a medve majd kérlelni kezd, hogy rejtsd el valahová. Te akkor bújtasd bele egy zsákba, akkor én kijövök a bokorból, s megkérdezem tőled, szegény ember, hogy mi van abban a zsákban. Mondjad azt, hogy a pincédben elszaporodtak a patkányok , azok vannak összefogdosva benne. Erre én azt válaszolom, hogy nem hiszem el, de ha valóban patkányok, vágj oda nekik a bunkós botoddal. Akkor te jól eldöngeted a zsákban a medvét, nem lesz annak kedve többé ökröt- embert vacsorázni. De mit adsz nekem ezért a segítségért cserébe?

– Hát mit adnék? – feleli a szegény ember. – Nincs nekem semmim se az égvilágon, szegény vagyok.

– De tyúkod csak van?

– Hát az van. Kilenc tyúkom és egy kakasom.

– Nahát, az jó lesz nekem.

– Jól van – ígérte meg a szegény ember. A róka elment.

Immár a szegény ember se félt annyira. Nem búsult. Gondolta megában: ha megtörténik minden, ahogy a róka tervezi, nem lesz baj. Úgy is lett. Estefelé a róka hamarább odament, mint a medve, s behúzódott egy bokorba. Amikor meglátta előcammogni a medvét, elkezdett tülkölni vadászmódra: tüüü-tü-tü-tü-tü-tü.

Kérdezi a medve:

– Te szegény ember! Mi tesz úgy?

– A vadászok tülkölnek . Észrevették, hogy te idejöttél, s most jönnek, hogy meglőjenek.

– Jaj, jaj – siránkozik a medve -, bújtass el valahova, mert félek!

– Hova bújtatnálak, nincs nekem semmim sem!

– Jaj, jaj, hova bújjak? – óbégat tovább a medve.

– Csak egy szeneszsák van itt, ebbe belebújhatsz!

A medve hamar belebújt, s a szegény ember jól bekötötte a zsákot.

Mikor bekötötte, kijött a róka a bokorból. Odamegy s kérdi:

– Te szegény ember, mi van ebben a zsákban?

– Ebben csak összefogdosott patkányok vannak, igen elszaporodtak a pincében.

– Na, ha patkányok, vágj oda nekik a bunkósbotoddal!

A szegény ember oda is vágott, jól helybenhagyta a medvét.

– Látod-e, szegény ember! Többet ésszel, mint erővel! – bölcselkedett a róka. – Estefelé elmegyek a kilenc tyúkért s a kakasért, úgy gondolkozzál – tette még hozzá.

– Jól van – mondta a szegény ember. – Ezen tanultam én is.

Úgy is lett. Hazament a szegény ember, megvacsorázott, aztán a gyermekeivel s a feleségével aludni tért. De alighogy lefeküdtek, kopogtatott a róka:

– Aluszol-e, szegény ember?

– Aludtam, de felébredtem.

Eljöttem a kilenc tyúkért s a kakasért.

– Várjál, csak felöltözök!

Eközben szólt a gyermekeinek, hogy ugassanak jó hangosan. A kisebb gyermekek vékonyabb hangon, a nagyobbak vastagabb hangon rákezdték: vauuu,u-u-u, vauuu, vauuu. Ugattak rettentően.

– Te szegény ember! Mi tesz úgy? – kérdezte a róka.

– Én nem tudom, honnan, honnan nem, az este valami kutyák kerültek ide az ágy alá – felelte a szegény ember -, s most megérezték a szagodat, s nem tudom visszatartani őket.

– Jaj, jaj! – kiáltozott a róka. – Csak addig tartsd, amíg elfutok!

Közben a szegény ember biztatta a gyerekeit, hogy ugassanak csak jobban. Ugattak is azok úgy, ahogy a torkukon kifért. De a róka is vitte az irháját, be az erdőbe. Nem kellett neki se tyúk, se kakas, félt a kutyáktól erőst.

,,Na – gondolta magában a szegény ember -, megtanultan én tőled, róka, hogy többet ésszel, mint erővel.” Így maradt meg a szegény embernek a kilenc tyúkja, a kakasa s a két ökröcskéje is. Még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.