Skip to content

A ravasz róka és az oktondi jaguár (indián mese)

    Dzsungel
    Kattints a post értékeléséhez!
    [Összesen: 0 Átlag: 0]

    A róka meg a jaguár ősidők óta ellenségek voltak. Talán már nem is tudták, hogy miért is haragszanak egymásra, de így volt ez már apáik, nagyapáik, dédapáik idejében is, hát miért lenne máskéni hőseink életében? Örök vetélkedésben éltek, mindegyik túl akart járni a másik eszén.

    A jaguár a fogát fente a rókára, az pedig újabb és újabb cselt eszelhetett ki, hogy túljárjon ellensége éberségén. Történt egyszer, hogy a tikkasztó nyárban kiszáradtak a patakok, egyetlen kis forrásban csörgedezett az éltető víz. Az egész vidékről odajártak inni az állatok.

    – Most végre elkapom a nagyokost – örvendezett magában a jaguár.

    – Letelepszem a forrás mellé, és megvárom, amíg megszomjazik.

    No, nem kellett sokáig unatkoznia az őrhelyén, kisvártatva fölbukkant a róka. Csakhogy őkelme igen óvatos, mielőtt még a forráshoz futott volna, alaposan körül kémlelt, és fölfedezte az őrködő jaguárt. Vissza is fordult nyomban. Tanakodott, hogy mitévő legyen, hogy szedje rá az ellenségét. Ahogy így morfondírozott magában, arra jött egy asszony, fején egy köcsög mézzel. A rókának se kellett több, gyorsan előre szaladt az ösvényen, aztán végigvágódott az úton, és halottnak tettette magát. Amikor az asszony odaért, szépen kikerülte és ment tovább. Erre várt csak a róka. Talpra szökkent, és uzsgyi, futott előre. Mikor már jó darabot haladt, megint csak kifeküdt az útra, s úgy tett, mintha megdöglött volna.

    Hát az asszony újfent csak kikerülte, és folytatta az útját. A róka feltámadt, szedte a lábát, ahogy csak bírta, és harmadszorra is elterült az ösvényen. Látja az asszony a döglöttnek hitt állatot, és csodálkozik nagyon, ugyan mi ütött errefelé a rókákba, hogy halomra döglöttek?

    – Ha fölszedtem volna a másik kettőt, most itt a harmadik, ezeknek a bundája már sokat érne – okoskodott magában.

    Azzal letette a földre a mézzel teli köcsögöt és sarkon fordult, s a másik két állattetem keresésére indult. Erre várt csak a róka. Kapta a köcsögöt, a bundáját bekente a mézzel, majd telis, de teli ragasztgatta zöld levelekkel.

    – Na, most ismerjen föl az a híres jaguár! – és meg sem állt a fonásig. Nagyokat kortyolt a vízből, ám mohóságában egyre beljebb lépdelt, a méz meg leázott, s a levelek sorra lepotyogtak róla. Erre aztán már felfigyelt a jaguár is, és nem kellett sok ész hozzá, hogy a zöld töviskes állatban felismerje róka komát.

    De a róka sem volt rest, elinalt mielőtt a jaguár rávetette volna magát… Szegény rászedett jaguár meg üldözőbe vette, követte a nyomát árkon, bokron át. Csakhogy a rókának éles a szaglása, kiváló a hallása, s a léptek nesze és a jaguárbundájának a szaga mindig elárulta üldözőjének a közeledtét.

    Belefáradt hát a jaguár a hiábavaló hajkurászásba és új cselhez folyamodott:

    – Halottnak tettetem magam, halálom hírére összesereglenek majd az állatok, biztosan a róka is köztük lesz, de akkor már nem menekül többé!  A gondolatot tett követte. Hamar híre is ment a vidéken, hogy szegény jaguár kimúlt. Az állatok mind ott tülekedtek a barlangja előtt, hogy a saját szemükkel győződjenek meg róla. Jött a róka is. Ám ezúttal is elővigyázatos maradt.

    Megállt a barlang nyílásában s elkiáltotta magát:

    – Tüsszentett már?  Az állatok igen elcsodálkoztak ilyen képtelenség hallatán, de a róka egyre csak bizonygatta, hogy a döglött jaguárok mindig tüsszentenek egyet. Hallotta ezt a mi hősünk is, gondolkodás nélkül egy nagyot tüsszentett, csak hogy bizonyíts, már igazán nem él.

    Erre várt a róka, és csoda-e, ha nem befelé, hanem kifelé szedte a lábát? A jaguárnak pedig nem maradt más hátra, mint hogy beismerje magának, hogy most is csúnyán túljártak az eszén.

    Pin It on Pinterest