Skip to content

A piroskabát kalandja (angol mese)

    A piroskabát kalandja (angol mese)
    – Huij… huij… – Matyiék ablaka alatt fütyült, dudált a szél, és a kertben a fák nyöszörögve hajladoztak, hullajtották a leveleilket.
    – Hullanak a falevelek, jön az ősz – mondta Matyi.
    – Ki is mosom a piros kabátodat – mondta mami -, a szélben hamarosan megszárad majd.
    Mami kimosta a piros kabátot, kivitte a kertbe, két fa közé kötelet feszített, arra akasztotta.
    – Huíj… huíj…- fütyült a kegyetlen szél, fölkapta a kabátkát a kötélről, s röpítette, addig röpítette, míg a piros kabát fönn akadt egy öreg tölgyfa kopaszodó ágán.
    – Látogatóba jöttél hozzám? – kérdezte az öreg tölgyfa.
    – Nem hiszem – mondta a piros kabát -, úgy történt, hogy éppen ide fújt a szél. De szeretnék visszamenni Matyiék kertjébe.
    – Majd csak érted jön valaki – suttogott a tölgyfa.
    De a piros kabátkáért nem jött senki; sem Matyi, sem mami nem tudta, hogy elvitte a szél. A piros kabát sírdogálni kezdett, nagyon vágyódott Matyi után. Egyszer csak hallja ám: – Muuú… muuú… – S a tölgyfa alá állt egy pirostarka tehénke.
    – Vegyél le, tehénke – kérlelte a piros kabát -, vigyél Matyiék kertjébe! A pirostarka tehénke szarva nem ért föl a piros kabátkáig.
    – Beee… beee. – A tölgyfa alá állt egy fehér szőrű bárányka.
    – Vegyél le, bárányka – kérte a piros kabát -, vegyél le a tölgyfa ágáról, és vigyél haza Matyiék kertjébe!
    De a fehér szőrű bárányka nem tudott felugrani a piros kabátig.
    – Nyihihihi, – nyerített egy fekete lovacska, és a tölgyfa alá állt. A piros kabát sírva kérte:
    – Vegyél le, lovacska, vegyél le, és vigyél haza Matyiék kertjébe! De a fekete lovacska hiába ágaskodott, nem érte föl a piros kabátot.
    – Csip-csirip – csiripelt egy színes tollú madárka, és a tölgyfa ágára szállt.
    – Éppen téged vártalak! – örvendezett a piros kabátka.
    – Végy a csőrödbe, és vigyél naza Matyiék kertjébe!
    A madárka a csőrébe kapta a piros kabátot, de a szél kitépte a csőréből, s röpítette, röpítette, vitte árkon-bokron át, s egyszer csak szépen letette Matyiék házának a küszöbére.
    Matyi kinyitotta az ajtót, és azt mondta:
    – Nézd csak, mami, a szél már meg is szárította a piros kabátonat, és idehozta a küszöbre!
    (átdolgozta: Bartócz Ilona)

    Pin It on Pinterest