Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, akinek volt egy lánya. Ezt a királylányt soha senki sem tudta megnevettetni. Ezért a király közhírré tette: „Annak adom feleségül a lányomat, aki meg tudja őt nevettetni.” Ez nagyon sok ifjúnak megdobogtatta a szívét, és már másnap tele volt a vár mindenféle ifjúval, voltak közöttük magas rangúak, és mások is, de bármit is tettek, minden hiábavaló volt, a hercegkisasszony ajka meg nem mozdult. Ez a hír végül eljutott egy kis kunyhóba is, ahol egy szegény ősz öreg lakott egyetlen fiával.
Az öreg így szólt:
„Kedves fiam! Egyszer rád mosolygott a Szerencse anyja, eredj, nevettesd meg a királylányt, ki tudja, talán sikerül.”
„Apa, amint mondtad, mindjárt úgy is teszek!”
A legény vállára vetette a tarisznyáját, és útra kelt. Az úton találkozott egy rákkal. A rák így szólt hozzá:
„Kedves fiú, ne lépj rám, inkább tégy bele a tarisznyádba – meglehet, egy napon még segíteni tudok neked.”
A fiú úgy is tett, majd ment tovább. Egy idő múlva találkozott egy patkánnyal. A patkány is megszólalt:
„Kedves fiú, ne verj agyon, inkább tégy bele a tarisznyádba – meglehet, egy napon még segíteni tudok neked.”
A fiú úgy is tett, majd ment tovább. Egy idő múlva találkozott egy bogárral. A bogár is megszólalt:
„Kedves fiú, ne taposs össze, inkább tégy bele a tarisznyádba – meglehet, egy napon még segíteni tudok neked.”
A fiú úgy is tett.
Másnap este, éppen vacsorára, a fiú három társával elérkezett a királyi várhoz, és közölte, hogy azért jött, hogy megnevettesse a királylányt.
„Jól van, de előbb tedd le a tarisznyádat és gyere be vacsorázni!” mondta a király.
„Éppen megvacsorázhatok, de a tarisznyámtól meg nem válok!” felelte a legény és asztalhoz ült, a királylány mellé.
Vacsorára főtt borsó volt. Mindannyian szótlanul ettek. Egyszercsak a patkány megérezte a borsó szagát és kezdte nyalogatni a szája szélét. A rák ezt meghallotta, és csattogtatni kezdte az ollóját. Hát a bogár? Csak duruzsolni, búgni kezdett.
A királylány megkérdezte:
„Mi van ott az asztal alatt? Mi zajong?”
„A hasamban a borsószemek verekedni kezdtek!”
Ez volt aztán az én napom! A királylány elnevette magát. A király azonnal felállt és így szólt:
„Hozzád adom feleségül! Te vagy a vőm!”
De az asztal túloldalán ült egy királyfi, ő is azért jött, hogy megnevettesse a királylányt. A királyfi nagyon megharagudott, hogy egy szegény ember fia kapta feleségül a királylányt. A vacsora után a király adott új ruhát a vejének, hogy másnap reggel abba öltözzön. De az idegen királyfi sok pénzt ígért a király szolgájának, ha az éjjel ellopja a ruhát. Ő ezután felveszi azt a ruhát és kiadja magát a király vejének.
Mihelyt a legény első álmába merült, a szolga indult ellopni a ruhát. De az ajtót csak egy kicsit nyitotta ki, a bogár – bumm – bele a szemébe! Dörzsölni kezdte a fájó szemét, és az ajtót nyitva hagyva szélsebesen visszairamodott. A másik ajtónál a szolga megint megpróbált bemenni, és ekkor a bogár – bumm – a másik szemébe! A szolga fájdalmában ezt az ajtót is nyitva hagyta. Most eljött a patkány és a rák ideje: arra gondoltak, hogy most meg kell fizetniük a királyfinak, hiszen mindkét ajtó nyitva van. A patkány darabokra rágta a ruháját, a rák meg kihúzta a rongyokat. Így dolgoztak hajnalig, míg a királyfinak csak az inge maradt ép.
Reggel a királyfi, ilyen szégyenben, azonnal elmenekült, és a szegény fiú maradt a király veje. Ő meghívta az apját is a királyi várba, és még ma is boldogan élnek mindannyian, ha meg nem haltak.