A Nap és a Hold

[Total: 0    Average: 0/5]

indián mese

Valamikor réges-régen a Nap tenger sok gyerekével együtt járta az égboltot, tenger sok gyerekével együtt a világított, s olyan perzselő meleget árasztott, hogy a földön elszáradtak a füvek és a fák. A Holdnak is tenger sok volt a fia, lánya; ez így van még manapság is: a Hold gyerekei a csillagok. A Hold szerette az embereket, sajnálta is őket, hogy a Nap tenger sok gyereke kiégeti kertjüket, földjüket. Egyszer aztán elhatározta, hogy megszabadítja a földet a Nap tenger sok gyerekétől.

-Tudod mit? – mondta a Napnak. – Rakjuk zsákba a gyerekeinket, dobjuk őket a sebes vizű folyóba, akkor legalább csak mit ketten sétálgatunk az égbolton.

A Nap hallgatott a mézes szavú Holdra, zsákba rakta tenger sok gyerekét; a Hold azonban felhők mögé bújtatta a csillagait, s helyettük ezüstös kavicsokat rakott a maga zsákjába. A Nap is, a Hold is a sebes vizű folyóba hajította a zsákot, aztán mindketten visszaszálltak az égboltra.

Hej, de megharagudott a Nap, mikor eljött az éjszaka, s a felhők mögül előbújt a Hold tenger sok gyereke, a milliárdnyi csillag!

A mézes szavú Hold meg egyre csak azzal vigasztalta a Napot, hogy a sebes vizű folyam medrében, az ezüstös kavicsok között bújócskázik valamennyi gyereke, aranyhal lett  mindahányból!

De a Nap csak nem békélt meg, azóta is haragszik a Holdra, körbe-körbe kergeti az égbolton, de sohasem éri utol, soha még egy árva csillagocska sem kerül az útjába.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük