Skip to content

A medve és a macska

    A medve és a macska

    Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy medve. Összetalálkozott egy macskával, s azt mondja neki:

    – Hallod-e, te macska! Egyezkedjünk össze, s csináljunk egy házat ketten.

    Jól van, összeegyezkedtek, építettek az erdőben egy házat, ketten laktak a medvével, beszélgettek, nem unatkoztak.

    Egyszer ősz lett, s azt mondja a medve:

    – Hallod-e, te macska, nemsokára tél lesz.

    Valami ennivalót kellene szerezni.

    – Jól van – helyeselt a macska.

    Elmentek hát a boltba, vettek egy nagy bödönt, aztán elmentek az erdőbe, s a bödönt telerakták mézzel. Aztán megint elmentek, vettek egy másik bödönt, s azt pedig telerakták zsírral, és feltették a házuknak a padlására. Nagy tél lett, fújt a szél, cudar hideg volt.

    A medve lefeküdt és aludt, mert télen, tudjátok, a medvék alusznak. A medve nem evett, mert aludt, de a macska erősen megéhezett. Hogy tudjon felmenni a padlásra, hogy lopjon abból a zsírból vagy mézből egy kicsit? Csendesen kinyitotta az ajtót, s ki akar lopózkodni.

    A medve felébredt, s rámordult:

    – Hová mész, macska?

    – Jaj, jaj, képzeld el, itt volt egy egérke, s meghívott keresztelőbe.

    Azt mondta, hogy született neki egy kisbabája. Én leszek a keresztapja.

    – Jól van, csak menjél – hagyta rá a medve. N

    o, a macska kilopózkodott, s felment a padlásra. Megette a zsírnak a negyedrészét, a méznek egy negyedrészét, aztán lesomfordált.

    Kérdi a medve:

    – Na, hazajöttél a keresztelőből?

    – Hazajöttem.

    – Aztán mi a neve a kisegérkének?

    –  Negyedecske.

    – Jaj, még ilyen nevet sohasem hallottam. Negyedecske!

    Eltelt egy darab idő, két-három nap, a macska újra éhes lett.

    Hogy tudjon felmenni a padlásra egy kicsi ennivalót lopni?

    Csendesen kinyitotta az ajtót, hogy kiosonjon, de medve felébredt:

    – Hová mész, macska?

    – Jaj, jaj, megint itt volt egy kisegér, meghívott a keresztelőre, született egy kisbabájuk, s én leszek a keresztapja.

    – Menjél csak – dörmögte a medve.

    Elment a macska, megette a felét a zsírnak és a méznek, utána visszasurrant, de, a medve megint faggatni kezdte:

    – Hazajöttél a keresztelőből?

    – Hazajöttem.

    – Mi a neve a kisbabának?

    – Felecske.

    – Jaj, még ilyet sohasem hallottam. Negyedecske! Felecske!

    Na, megint eltelt két-három nap, a macska gyomra megint megkordult. Amíg a medve aludt, csendesen megint kinyitotta az ajtót, ki akart lopózkodni.

    A medve felébredt.

    – Hova mész, macska?

    – Képzeld el, újra meghívtak keresztelőbe, megint született egy kis egérke, én leszek a keresztapja. – Menjél csak. A macska szaladt föl a padlásra, mind egy falásig megette a mézet és a zsírt, még a bödönt is kinyalta. Lejött, felébredt a medve.

    – Na, te macska, megkereszteltétek-e?

    – Meg hát.

    – Mi a neve?

    – Semmisincs.

    – Hogy milyen furcsa nevek vannak! – csodálkozott a medve

    . – Semmisincs, Felecske, Negyedecske! Hát egyszer csak tavasz lett. Felkelt a medve lesoványodva. Igen éhes volt.

    – Nem baj – nyalta meg a szája szélét -, van nekünk a padláson zsírunk, van nekünk mézünk, sütünk palacsintát, mézet teszünk bele.

    Jó mézes palacsintát eszünk. Menj csak fel, macska, hozd le a két bödönt.

    – Jaj, én úgy szédülök! – tettette magát a macska. Pedig a macskák nem szédülnek. Igaz-e? De hazudott.

    – Na, jól van, felmegyek én – legyintett a medve. Felvánszorgott a padlásra, nézi a bödönöket, hát azok bizony üresen tátongtak.

    – Na, megállj, te gonosz macska! Megetted a zsírt, megetted a mézet, azért mondtad, hogy Negyedecske, Felecske, Semmisincs.

    Amíg én aludtam, addig te belakmároztál.

    A macska tagadta rettentően:

    – Tudod mit, medve koma, feküdjünk ki a napra, s akinek a szőrén kijön a zsír meg a méz, az ette meg. Hát kifeküdtek a napra, a medve elaludt, a macska meg sem állt a padlásig, és a bödönt még jobban kikotorta, s bekente vele a medve szőrét.

    Egyszer felébred a medve, nézi, csupa mézes a szőre.

    – Hát én ettem volna meg? – csodálkozott szörnyen.

    A macska meg egy jó nagyot kacagott, s elfutott az erdőbe. Szegény medve még most is él, és hitetlenkedve csóválja a fejét, ha ugyan meg nem döglött azóta. Itt a vége, fuss el véle!

    Pin It on Pinterest