Skip to content

Kolozsvári Grandpierre Emil: A légy meg a bolha (magyar népmese)

    A légy meg a bolha

    Egyszer a légy meg a bolha elindult világot próbálni. Mentek, mendegéltek egy darabig, aztán a bolha megkérdezte:

    – Hallod-e, pajtás, mitől dülledt akkorára a szemed?

    Azt mondta a légy:

    – Nekem attól, bolha pajtás, hogy mikor tehetem, az emberek feje búbján sétálgatok. Egyet lépek, egyet csípek, egyet lépek, egyet csípek. Addig-addig, míg az ember megdühödik, s fölemeli a kezét, hogy agyoncsapjon. Csak hát én elröpülök, ő meg magát veri fejbe. Ezen aztán olyan jót mulatok, hogy a szemem majd kiugrik a helyéből.

    A bolha jóízűt kacagott a magyarázaton.

    Egy darabig szótlanul lépegettek. Aztán megkérdezte a légy:

    – Hát neked, bolha pajtás, mitől olyan görbe a hátad?

    Azt mondta erre a bolha:

    – Attól, légy pajtás, hogy én nem felülről csípem az embereket, mint te, hanem alulról. S ez bizony nehéz mesterség, mert ahányat csípek, annyiszor kell fölemelnem az embert. Egyet csípek, egyet emelek, egyet csípek, egyet emelek. No hát, ettől a sok emeléstől görbedt meg a hátam.

    Ezen a légy akkorát kacagott, hogy a szeme még jobban kidülledt.

    Pin It on Pinterest