német mese

Ismerek egy gyereket, semmi játékszere nincs, mert a szülei nagyon szegények. Mégis mindene megvan, ami a csak kell a jó játékhoz.

Van szája, szeme, füle, haja, orra, nyaka, karja, keze és lába. Ezekkel el tud játszani naphosszat nagy vidáman, és el nem unja.

Haja táncol a szélben, füle mindent meghall, mindenre fülel: a madarakra, a harangszóra, a patakcsobogásra. Orra beszívja a virágok illatát. Keze egy pillanatra sem nyugszik, két lába ugrál, dobol, szökdel, táncol ide-oda, föl és alá. Szeme a mennybolton sétál, bejárja a föld tájait, mindent látnia kell, mindent megcsodál. Szája fecseg, kérdez és nevet, és énekel is szakadatlanul.

Hát nem csupa játék ez?

Ha a nap lenyugszik. és odakint minden nyugovóra tér, amikor a csillagok pislogni kezdenek, és feljön az égre a szép hold, elhallgat a száj is, nem nevet, nem kérdez, nem beszél, nem hall már a fül sem, a nyak sem tartja a fejecskét, nem forgatja jobbra-balra, a kar nem mozog már, a haj mozdulatlanul terül szét a párnán, a kéz összetéve pihen. A láb elfáradt, nem ugrál, nem tárol, és lassan-lassan a szemek is lecsukódnak.

Elalszanak mind, összeölelkezve nyugovóra térnek: a szem, az orr, a nyak, a kéz, a kar, a láb, a fül, a száj. Összeölelkezve alszanak el, és szépeket álmodnak reggelig.