A kis hal felnő, hízni kezd,
s nagy lesz, ha élni hagyja Isten,
de visszadobnod s várnod ezt,
csinos kis őrültség szerintem,
hisz hogy megint kifogd, nem lesz tán alkalom.

Egy kisded ponty, ki még fikarcnyi sem vagyon,
halász zsákmánya lett s az nyúlt is már feléje:
«Több mint a semmi, – szólt, bár még kicsiny nagyon,
de majd asztal terül s ez itt kezdő vagyon, –
no itt a zsák, csusszanj beléje!»
S halnyelven, halkan szólt a rémült ponty, szegényke:
«Mit kezd velem ma még? kis húsom oly keszeg,
kevés vagyok a félfogára.
Ha visszadob, nagy ponty leszek,
kifog majd ujra s nem hiába,
jó pénzt ad értem egy kövér polgári sarj;
de míly vesződség s mennyi baj, –
mint én, olyanból száz egy tálnyi –
és szép kis tál! ilyent nem érdemes halászni!»
«Nem érdemes? lehet! – felelte a halász, –
de pontyom, szép öcsém, hiába prédikálsz,
ma este sűlni fogsz, akármennyit papolsz most,
vár rád a jól bezsírozott rost.»

A «lesz»-nél mindig több, bármily kevés a «van»,
ez biztos, az – bizonytalan.