Skip to content

Benedek Elek: A király nyulai

    Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény asszony s ennek három fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vízzel főztek, s bottal reá rántottak, úgy éltek egyik napról a másikra. A legények bizony megelégelték ezt a keserves életet, s rászánták a fejüket, hogy már csak valamerre kimozdulnak hazulról, mert így nem lehet, míg a világ s még két nap.

    Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:

    – Édesanyám, süssön nekem egy hamuba sült pogácsát, mert én elindulok szerencsét próbálni.

    Süt is a szegény asszony, s a legény elindult világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen, hegyen-völgyön átal, s egy aranyos kúthoz ér. Letelepedik melléje, előveszi a hamuba sült pogácsát, s falatozni kezd belőle. Amint ott eddegélne, csak elejbe szökik egy kis egérke, s azt mondja:

    – Hallod-e, te legény, adj egy falást abból a pogácsából, éppen hét napja, hogy egy befaló falást sem ettem.

    – Nem bánom én – mondja a legény -, ha hetvenhét napja nem ettél is, bár nekem legyen elég.

    Csak elcincog nagy szomorúan az egérke, bebújt egy likba, a legény pedig továbbmendegélt. Addig ment, addig ment, hogy éppen a király városába ért. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu elejbe, s ott várta a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki, s megkérdezi:

    – Mi járatba vagy, te szegény legény?

    – Én bizony, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.

    Azt mondja a király:

    – Gyere csak be, te legény, van az udvaromban száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre, de úgy őrizd, hogy el ne találjon veszni egy is, mert aztán a nyulak s a fejed!…

    Másnap reggel kihajtja a legény a száz darab nyulat, de bizony, ahogy kiértek a mezőre, százfelé futottak. Haj, megszontyolodik a legény, még nézni sem mert a király palotája felé, megfutamodott, s hazáig meg sem állott. Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele. Előáll erre a második legény, hogy most már ő próbál szerencsét, s erőst köpte a tenyerét, hogy ő – tudom istenem – megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is. Hanem az is úgy járt „kivilágos világra”, mint a legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni, az egérke tőle is kért egy falást a hamuba sült pogácsából, de ő bizony nem adott. Aztán addig ment, míg a király városába nem ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kicsapta a nyulakat a mezőre, a száz nyúl éppen százfelé futott.

    Hazament ez is nagy szomorúan, s most már a legkisebb legény cihelődött neki: hátha neki jobban vált a szerencse. Süt az anyja egy hamuba sült pogácsát, akkorát, mint egy jó nagy taligakerék, s azzal elindul világgá. Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegélne, csak elejbe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki egy falás pogácsát, mert éppen tizennégy napja, hogy nem evett.

    – Jó szívvel, te kicsi egérke – mondta a legény -, úgyis talán nem kell ebből a pogácsából sokáig élnem.

    Megköszöni az egérke, s azt mondja:

    – No, te szegény legény, jó tétel helyébe jót várj. Két bátyádtól kértem már, egyik sem adott, de nem is volt szerencséje egyiknek sem.

    Azzal befutott a likba, s egy kicsi kürtöt hozott magával.

    – Ezt a kürtöt neked adom – mondta az egérke -, tedd el, még hasznát veheted.

    – Ugyan bizony, mit tudok én ezzel csinálni? – kérdi a legény.

    – Csak vidd el – mondta az egérke -, s akármi veszedelemben légy, fuvintsd meg, s minden rossz jóra fordul.

    „No! – gondolja magában a szegény legény – ha nem használ, nem is árt, elviszem magammal” – s bedugta a tarisznyájába, továbbindult, s meg sem állott a király városáig, s abban is a király palotájának kapujáig.

    Megérkezik, letelepedik a kapuban, s hát egyszer jön a király.

    – Mit keresel itt, te szegény legény? – kérdezi a király.

    Elmondja, hogy miben fáradozik: szeretne valami jó helyen szolgálatba állani.

    – Éppen jó helyen jársz – mondta a király -, van száz nyulam, ezeknek egy ügyes pásztor kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való.

    Egyszeribe kezet adnak, de a király ugyancsak lelkére köti a legénynek, hogy el ne vesszen a nyulakból egy is, mert aztán a nyulak s a feje…

    Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal, de még meg sem szagolják ezek a füvet, ahány, annyifelé iramodik.

    – Haj, haj! Álljatok meg, hé! – kiált a legény – mit csináljak most már? – Eszibe jut a kürt, előrántja, belefuvint, s hát a száz darab nyúl egyszerre megfordul, s úgy összefut, mint megannyi juh.

    Látta ezt a király a palota tornácából, megcsavargatta a fejét, semmiképpen el nem tudta gondolni, hogy miféle ördöngös praktikával gyűjtötte össze a legény azokat a nyulakat.

    „No, megállj! – gondolta magában – azért ma mégis hiányzik majd legalább egy a százból. Ha nem, egyéb próbára teszlek.”

    Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevében.

    Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony nem ád, mert neki a feje drága.

    – De így s de úgy – mondja a leány -, vendégség lesz a háznál, s a király mindkettőnknek fejit veteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.

    Amint így huzalkodának, honnét, honnét nem, csak ott terem a kicsi egérke, s odasuttint a legénynek:

    – Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd reám.

    A legény hallgat az egérke szavára, fülinél fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a zsákba, s a leány elindul vele. Abba a minutába csak felszökik az egérke a zsákra, s míg a leány százat lépne, kirágja a zsák végét, a nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafut a többihez, mintha szemit vették volna ki. Az egérke pedig leszökött a zsákról, hirtelen felkapott egy nagy darab tehéntrágyát, beledugta a zsákba a nyúl helyett.

    Megy este a legény haza, bétereli a száz nyulat a nagy kapun. Hát jő elejbe a király, dúl-fúl, hogy reng belé az udvar.

    – Gyere csak, gyere, te kötélrevaló, mit küldöttél nekem a zsákban!

    Felel a legény:

    – Én bizony nyulat, felséges királyom.

    Hívják a szolgálót:

    – Mit adott neked a pásztor, te leány?

    – Nekem bizony, felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, igazán nyulat adott.

    – Hm! – mondja a király – míg ilyet sem ettem világi életemben, hát most már hol a nyúl?

    Számlálják a nyulakat egyszer, kétszer, háromszor, de csak mindig száz jött ki.

    – No, hallod-e, te szegény legény – mondta a király -, még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék. Hát mit kívánsz?

    – Csak egy zsák pénzt, felséges királyom, mert nagy a szegénység otthon.

    A király tüstént méretett egy istenes nagy zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel húzatta haza. De bezzeg olyan erősen meggazdagodtak, hogy csudájára jártak messze földről.

    Ma is élnek, ha meg nem haltak.

    Pin It on Pinterest