Egy szegény kereskedő nagy útra ment, s egész vasáru-készletét átadta megőrzésre egy gazdag kereskedőnek. Amikor visszatért, elment a gazdag boltoshoz s kérte vissza a vasáruját.

A gazdag boltos eladta már az egész vasárut, s hogy valamiképpen megmentse a becsületét, így szólt:

– A te vasaddal valami baj történt.

– Ugyan mi?

– Én betettem mind a gabonásba. Ott pedig rengeteg egér van. Kilyuggattak a fogukkal minden vasat. Én magam is láttam, mikor rágták. Ha nem hiszed, gyere, nézd meg.

A szegény kereskedőnek nem volt kedve vitatkozni, így szólt:

– Minek nézném? Tudom én jól, hogy az egér mindig vasat szokott rágni. Erőt, egészséget. – És a szegény kereskedő elment. Az utcán meglátott egy játszó gyermeket – a gazdag kereskedő fia volt. A szegény kereskedő megsimogatta a fiút, kézen fogta és elvitte magához.

Másnap találkozik a gazdag kereskedő a szegénnyel s elpanaszolja neki a bánatát:

elvesztette fiacskáját; megkérdezi tőle, nem látta-e, nem hallott-e róla.

Feleli a szegény boltos:

– Láttam bizony. Alighogy eljöttem tőled, látom: egy nagy ölyv csapott le egyenesen a fiadra, megragadta és elvitte.

A gazdag boltos megharagudott és így szólt:

– Szégyellj magad, amiért most csúfot űzöl belőlem. Talán rendes dolog az, hogy elvigyen egy ölyv egy fiút?

– Szó sincs róla, nem űzök csúfot belőled. Mi a csodálatos abban, hogy az ölyv elvisz egy fiút, mikor az egereid száz púd vasamat megették? Megeshetik minden a világon.

A gazdag kereskedő megértette a szegény beszédét és ezt mondta:

– Nem az egerek ették meg a vasadat, hanem én adtam el; megfizetem neked kettős áron.

– Hát ha így van, az ölyv sem vitte el a fiacskádat: visszaadom neked.