Bálint Ágnes: A kesztyűbőr baba

Kesztyű báb
[Total: 0    Average: 0/5]
Volt egyszer egy anyóka, akinek senkije, semmije sem volt. Kará­csony közeledtével mégsem azon búsult, hogy nincs kitől ajándékot várnia, hanem azon, hogy nincs, akit ő megajándékozhatna.
És ha volna is – ugyan mivel? Azért vé­gigkotorászta fiókjait. Pár szál pa­ mutot, apró gyöngyöt, meg egy fél pár kesztyűt talált. Finom, fehér bőrből való kesztyűt – varrt hát belőle egy kis fehér babát.
Kesztyűujjakból lett keze- lába, pamutszálakból a haja, apró gyöngyből a szeme. Takaros kis baba lett, csak éppen egyik lába hosszabbra sikeredett, mint a másik, hiszen a kesztyű ujjai sem egyformák. S mert varrás közben anyóka kese­rű könnyeket hullatott amiatt, hogy nem lesz kinek aján­ dékozni a babát, egy ilyen forró könnycsepp a babára hullott, és abból lett a szíve. Meg is szólalt nyomban:
„Nyiss ajtót, anyóka. 
Kimegyek a hóba.” 
– Uramfia, ez megelevenedett! – ámult el anyóka, és ajtót nyitott a babának. Az kisétált, és addig ment, míg egy ablakhoz nem ért, melyen át csillogó Karácsonyfát lehetett látni. Bekopogott. Mikor a háziak ajtót nyitottak neki, énekelni kezdett.
“Kesztyűből varrtak, 
De szívet is kaptam. 
Szeretetet várok, 
Amit meghálálok.’
– Magnó van a hasadban? – kérdezték a gyerekek kíváncsian. Mikor megtudták, hogy nincs, becsapták előtte az ajtót.
A baba továbbment a havas utcán, míg megint olyan házhoz nem ért, melynek ablakából karácsonyi gyertyák fénye áradt. Itt is bekopogott, itt is elénekelte:
“Kesztyűből varrtak, 
De szívet is kaptam. 
Szeretetet várok, 
Amit meghálálok. “
– Szépen énekelsz! – mondták a gyerekek. – Na, indulj befelé!
A baba elindult, de alig tett pár lépést, egyikük felkiáltott:
– Hiszen ez sánta! Mag majd kicsúfolnak miatta bennünket!
Itt is becsapták a baba orra előtt az ajtót. Ment hát tovább. Pamuthaján hópelyhek csillogtak, mint a gyémánt.
Egyszer csak olyan házhoz ért, melynek ablakából karácsonyi énekszó hallatszott. Itt is bekopogott, itt is elénekelte:
“Kesztyűből varrtak, 
De szívet is kaptam. 
Szeretetet várok, 
Amit meghálálok.” 
Egy kisfiú és egy kislány jött ki a babáért. Nagy örömmel fogadták, és mindjárt megmutatták neki a karácsonyra kapott babaszobát, az asztalkával, a székecskével, a csipkés párnájú ágyacskával:
– Nézd csak, ide beköltözhetsz!
Így a baba ottmaradt náluk, és nagyon megszerették egymást. Másnap a baba csak arra várt, hogy elálljon a havazás. Mihelyt felszakadoztak a felhők, elvezette kis gazdáit az anyóka házához:
– Itt lakik az öreg néni, aki engem varrt!
Bementek, és az anyóka sírt is, nevetett is örömében, mikor látta, mennyire megbecsülik az ő ajándékát. Lám, mégis csak sikerült megajándékoznia egy kedves kisfiút és kisleányt! És mennyi szép karácsonyi éneket tudott ez a két gyerek! Velük énekelt a kesztyűbőr baba, sőt, reszkető, öreges hangján még anyóka is. Végül a baba – mintha soha nem lett volna sánta – , táncraperdült. Vele táncolt a két gyerek, és akár hiszitek, akár nem – még anyóka is…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük