Katika már az óvodában egészen biztosan tudta, hogy a jó tündér nem kitalálás, hanem igazából létezik. De személyesen csak akkor találkozott vele, amikor beíratták az első általánosba. A jó tündér a dobogón állt, fekete tábla előtt, s akárki tanító néninek nézhette. De Katika azonnal tudta, hogy senki más, mint a jó tündér.
Ezért rögtön elhatározta, hogy minden szavát megfogadja, hiszen tudni való, hogy aki állja a próbát, azt a jó tündér végezetül megajándékozza – teljesíti kívánságát. Katika pedig nagyon szerette volna megérteni az állatok beszédét. Így történt azután, hogy Katika mindig megtanulta a leckéjét, mindig elkészítette a feladatát, hogy kiérdemelje a tündér ajándékát. Hanem telt-múlt az idő, egyik hét, egyik hónap a másik után, az ötösök szaporodtak Katika neve mellett, de más egyéb nem történt.
Így érkezett el az bizonyítvány kiosztás napja.
Bizony, gyönyörű nap volt, tündöklő és vidám. A napfény úgy beragyogta a tanító nénit, hogy most már mindenki láthatta: a jó tündér ő, senki más. A tanító néni Katikának átnyújtotta a bizonyítványát. Az is ragyogott, mintha tündérnyomdában nyomtatták volna. Azt ragyogta, hogy Katikának mindenből ötöse van, de meg is érdemli.
Katika boldog volt – és kerekre nyitott szemmel várta-leste a tündér ajándékát. S hiába várt, csak a bizonyítványt kapta, semmi mást. Katika csalódást érzett. De ezután eszébe jutott valami, s alig várta, hogy véget érjen az ünnepség. Lent a kapuban ismét elővette a bizonyítványt. Ugyanis azt gondolta: bizonyára abban rejlik a bűverő, amelynek segítségével az állatok beszédének tudója lehet! Böngészni kezdte a bizonyítványt: számtalan ötös, írás: ötös… a többit már tudjuk. S amint így olvasta, olvasgatta a szavakat, egyszer csak eszébe jutott, hogy mi volt tíz hónapja, szeptemberben, amikor először lépte át az iskola küszöbét!
Több se kellett Katikának. Becsukta a bizonyítványt, s futott haza, ahogy a lába bírta. Otthon büszkén kiáltotta:
-Anyu, ide nézz, ajándékot kaptam a jó, a legjobb tündértől!
Anyu megnézte a bizonyítványt. Mód felett büszke volt a tiszta ötösre, de nem látta, hol van a tündér ajándéka. Hiszen azt sem tudta, hogy a tanító néni valójában – jó tündér. De Katika elárulta neki ezt a nagy titkot. És elmesélte azt is: egyre várta, hogy ha kiállja a próbákat, jutalmul megérti majd az állatok beszédét. Csakhogy a tündér más ajándékot adott. Azt, hogy most már megérti, mit mondanak a betűk, mit beszélnek a számok! Hiszen ez az igazi varázslatos tudomány.
-És még nem is a legnagyobb – mondta anyu. – De ha jövőre sem felejted el, hogy a tanító néni a jó tündér, ha jövőre is ötösökkel lesz tele a bizonyítványod, mert kiálltad a próbákat, akkor majd magad is megtudod.
S ezért van, hogy Katika, aki még csak most járta ki az első általánost, már alig várja, hogy a másodikba kerüljön.
Mert megtanulta, hogy semmilyen tündér nem lehet jobb, mint a tanító néni, és semmilyen tündérajándék nem ér annyit, mint a tudás.