A hűséges Ixtla (indián mese)

A hűséges Ixtla
Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]

A felkelő nap sugarai bearanyozták a vidéket, s a tollas kígyó már a messzeségben röpült. Alatta a Popokatepetl és az Ixtla vulkán hófedte csúcsa csillogott Kecalkoatl itt megszakította végtelen utazását, s hallgatta a mély kráterből föltörő morajlást, amely régmúlt idők emlékét idézte.

Ki tudja mennyi ideje már annak, hogy az azték király leánya, Ixtla megszerette apja seregének legbátrabb harcosát, Popokatepetlt.   A fiatalok boldogan várták a napot, amikor egybekelhetnek, s a király sem ellenezte a házasságukat, hiszen Popokatepetltnél szebbet, jobbat úgysem találhatott volna a lányának. Ám váratlanul ellenség támadt az országra, óriási pusztítást végeztek, seregnyi embert megöltek, a palotát és a házakat felégették. Maga a király is hadba szállt a betolakodók ellen,

Popokatepetlt pedig követte őt. Teltek a nehéz hetek, hónapok, míg a végső ütközetben szétkergették az ellenséget. Azok azonban bosszút esküdtek a győztesek ellen. Álruhában a királyi városba lopóztak, ott elvegyültek a néppel és Popokatepetl halálának a hírét keltették.

Az aztékok elsiratták a hős harcost, Ixtla pedig belehalt a bánatba. És akkor bevonult a győztes sereg, élén  Popokatepetl. Amikor megtudta szerel mesénk halálát, csillapíthatatlan bánat ült a szívére. Karjába fogta Ixtla holtestét, és éjjel titokban elhagyta a várost.

Másnap az emberek két óriási hegycsúcsot pillantottak meg a város határán. Nem közönséges hegyek voltak ezek, hanem tüzet okádó vulkánok, amelyeknek lángja felcsapott az égig. – Ez nem más, mint Ixtla és Popokatepetl – szólt a király. – Olthatatlan szerelmük tüze izzik a két hegy gyomrában…