Skip to content

A fehér majom (indián mese)

    Fehér majom

    Élt régen egy vadász, Hidoromának hívták. Minden nap hajnalban fölkerekedett, fogta a fúvócsövét meg a fanyilait és kiment az őserdőbe vadászni. És a szerencse nem hagyta cserben, mindig zsákmánnyal tért haza. Már-már ő maga is kezdte azt hinni, hogy nála különb vadász nincs a környéken.

    Egy napon megpillantotta a kis fehér majmot, Csorukát. Fúvócsövével célba vette, kifújta a nyilat, ám ez egyszer nem talált. Próbálkozott hát újra, de bizony a nyíl mindig félreszállt. A majom pedig ugrált egyik fáról a másikra, nyomában az üldöző vadásszal. Így keveredtek egyre mélyebbre az erdőségben.

    Hidoroma már kilőtte az összes nyilát, de minden próbálkozása sikertelen maradt.

    – No, annyi baj legyen – legyintett a vadász-, majd faragok helyettük újakat. Így is tett, és máris üldözőbe vette megint a fehér majmot. Egyszer csak egy patakhoz értek.

    A majom egy ugrással a víz közepén álló kövön termett, Hidoroma pedig diadalittasan fölkiáltott:

    – Most nem menekülsz! Ám abban a pillanatban a víztükrön körkörök jelentek meg, mintha a majom a patakba ugrott volna. A vadász várakozott, a majomnak hűlt helye támadt.

    Helyette egy fehér hal jelent meg a vízben.

    – Á, szóval így állunk! – okoskodott Hidoroma.

    – Ez csak Csoruka lehet, hallá változott a nagy kópéja! Nem is tanakodott sokáig, folyondárokból jó erős varsát font, és a vízbe dobta:

    – Most menekülj el, ha tudsz!  És amikor kisvártatva kihúzta a halcsapdát, óriási zsákmánynak örülhetett. Volt abban mindenféle hal, apróbbacska, nagyobbak, de a fehér hal sehol!

    –  Biztos megint kiagyalt valamit, hogy túljárjon az eszemen! – csattant fel a vadász, s ekkor hirtelen megpillantott egy kis fehér kagylót, amint az iszapba akarta befúrni magát

    . Most Hidoroma cselhez folyamodott, úgy tett, mintha nem vette volna észre a kagylót. S az bizony lépre is ment szépen. Amikor óvatlanul előmászott az iszapból, a vadász egy hirtelen mozdulattal elkapta. A partra futott vele és gyorsan kinyitotta a kagylóhéjat. És láss csodát! Egy szépséges lányka csücsült benne!

    Olyan pöttömnyi volt az istenadta, akár egy gyöngyszem.

    – Kérlek, ne bánts – könyörgött a lányka -, én csak a kitartásodat és a bátorságodat akartam próbára tenni. Kíváncsi voltam, hogy ti, emberek vajon okosabbak vagytok-e az állatoknál?

    – De hiszen magad is ember vagy! – álmélkodott Hidoroma.

    – Hát, hol ember vagyok, hol fehér majom, egyszer hal, másszor madár.

    .. Mert tudd meg, én az őserdő tündére vagyok, s te vagy az első ember, akinek elárultam a titkomat. – Hát, hol ember vagyok, hol fehér majom, egyszer hal, másszor madár… Mert tudd meg, én az őserdő tündére vagyok, s te vagy az első ember, akinek elárultam a titkomat.

    – Én is szeretnék alakot változtatni – sóhajtotta Hidoroma.

    – Szeretnék majom, hal, aztán madár lenni. Akkor ugrálhatnék a fákon, úszhatnék a folyóban és a magasba repülhetnék!

    – Ne vágyakozz többre, mint amennyire képes vagy! – intette a tündér.

    – Ne légy elégedetlen magaddal! A túlzott nagyravágyás nem boldogít – mondta végül, s azzal örökre eltűnt Hidoroma szeme elől.

    A vadász pedig a szívébe véste a tündér szavait, s talán az óta is boldogan él a falujában.

    Pin It on Pinterest