Grimm: A farkas és a hét kecskegida

A farkas és a hét kecskegida
[Total: 0    Average: 0/5]

Élt egyszer egy kecske mama, akinek volt hét kis gidája. Egy napon így szólt a gyermekeihez:
– Kedveseim, kimegyek az erdőre élelemért. Ne nyissatok ajtót senkinek, mert ha a farkast beeresztitek, felfal valamennyiőtöket. Érdes hangjáról és fekete mancsáról ráismertek majd.

– Ne aggódj anyácska, ígérjük nem nyitjuk ki az ajtót – válaszolták a kisgidák.
Miközben a kecskegidák búcsúzkodtak, a farkas lesben állt egy közeli bokorban.

Hamarosan megjelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón, majd így szólt:

– Drága gyermekeim, anyácskátok vagyok. Hazaértem, eresszetek be! A kisgidák így feleltek:
– a mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hangja!

Te a farkas vagy! nem nyitunk ajtót.
A farkas fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy a hangja lágyabb legyen, és visszament a házhoz.

Kopogott az ajtón, majd így szólt:
– Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat!

Ám a legidősebb testvér észrevette a farkas fekete mancsát az ajtó alatt, és azt mondta:
– A mi édesanyánknak nem fekete a lába. Te a farkas vagy!

A farkas felkerekedett, szerzett egy kevés lisztet és beszórta vele a lábát, hogy szép fehér legyen. Aztán visszament a kis házhoz és ismét bekopogott az ajtón.
– Gyermekeim, édesanyátok jött meg. Nyissatok ajtót.

A hét kisgida így válaszolt:
– Mutasd a lábad!

A farkas vigyorogva nyomta az ajtóréshez fehér lábát.
– Édesanyánk az! A mi igazi édesanyánk! – örvendezte a kecskegidák, s nyomban kinyitották az ajtót.
– Hrm! Haarmm! Hrm! – rontott be a farkas.

– Segítség! Segítség! – kiabálták a kisgidák, és kétségbeesetten próbáltak elrejtőzni a farkas elől.

Az egyik az asztal alatt, a másik az ágy alatt, a harmadik a kemencében, a negyedik a konyhában, az ötödik a szennyes kosárban, a hatodik a szekrényben, a hetedik pedig az órában talált menedéket.
A farkas felkutatta és fel is falta mindegyiket, csak a legkisebbiket nem találta sehol; éppen azt, aki az órába bújt.

– Hmm, finom kis pecsenye lesz! – gondolta, s már az óra körül szaglászott. A kisgida remegett a félelemtől. Ám akkor váratlanul megszólalt az óra? egy, kettő, három, – ütötte.
– Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam – mondta a farkas, s azzal kiment a házból.
Nem sokkal ezután megérkezett kecske ma-ma. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedők, a takarók a földön szanaszét hányva.

Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta őket.
– Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?! – siránkozott.
Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt.

Amikor a legkisebbiket szólította, egy félénk hangott hallott:
– Itt vagyok, anyácskám! – azzal a legkisebb gida kiugrott az órából, egyenesen édesanyja karjába.
– jaj, úgy féltem! – mondta síró hangon, még mindig remegve, majd rendre elmesélte a történteket.
A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast. Hamarosan rá is találtak.

Kinn aludt a mezőn, egy terebélyes fa árnyékában. Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendője csak úgy mozgott és kavargott.
– Élnek az én drága gyermekeim – gondolta a kecske mama, és azon nyomban megkérte legkisebbik gyermekét, hogy tüstént hozzon tűt, ollót és cérnát.
Az ollóval egykettőre felmetszette a farkas hasát. Egy, kettő, három, négy, öt, hat kisgida
ugrott ki boldogan belőle. Mind makkegészségesek voltak. A farkas ugyanis annyira sietett, hogy egészben falta fel őket.

De boldogok is voltak, mikor végre a nagy sötétség után édesanyjukat ölelték át újra.
– Bocsáss meg, anyácska, nem lett volna szabad kinyitnunk az ajtót – mondták sorba valamennyien.
Kisvártatva így szólt a kecske mama:
– Meg kell leckéztetnünk a farkast, gyermekeim! Menjetek s gyűjtsetek követ.
A hét kisgida egy nagy halom követ hozott és telerakták vele a farkas gyomrát. Aztán a kecske mama összevarrta a farkas hasát. Amikor a farkas már ébredezni kezdett, valamennyien egy fa mögé rejtőztek, s onnan lesték, mi fog történni.

A farkas rettenetes szomjasan ébredt. Nagy nehezen feltápászkodott, és a tó partjára vonszolta magát.
– Mi zörög az én drága kis bendőmben? Túl sokat ettem volna? – kérdezte magától.
Csak nagy nehézségek árán jutott el a parthoz. De amint a víz fölé hajolt, hogy igyék, a kövek előrerántották, s a farkas a vízbe pottyant.
– Segítség! Segítséééééég! – kiabált a farkas torkaszakadtából.
Ám a kövek egy szemvillanás alatt a víz fenekére rántották, s odaveszett.
– Elpusztult a farkas! Elpusztult a farkas! Oda az ellenség! – énekelte most már felszabadultan a hét kisgida, s örömükben a mezőn táncra perdültek.
– Oh, a mi édesanyánk okosabb, mint a farkas.

Túljárt az eszén. Soha többet nem szegjük meg az ígéretünket – mondták a kisgidák, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük