Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy róka. Ez a róka erősen ravasz volt. Összetalálkozott a farkassal.

Azt mondja a farkasnak:

– Hallod-e, te farkas koma, tudok a falu végén egy lakodalmat, menjünk el oda, ott lehet jókat enni.

– Jól van, nem bánom – egyezett bele a farkas. Elmentek. Bent a házban szólt a muzsika, táncoltak az emberek, az asszonyok sujjogtattak, rikoltoztak. A farkas és a róka, volt egy kamara, abban volt a sütemény, a bor, a sör, oda bementek. Ettek jókat, ittak. A farkasnak olyan kedve kerekedett, hogy még énekelt is.

Valahogy így:

– Nyek, kedvem, nyek-nyek-nyek! Nyek, kedvem, nyek! A róka a sarokban kaparta a likat. Azért, ha véletlenül bemegy valaki, ki tudjon bújni.

Azt kérdi a farkas:

– Mit csinálsz, róka koma?

– Én csak így táncolok.

– Na, én még ilyen táncot nem láttam! – csodálkozott a farkas, azzal ivott tovább. Aróka meg kaparta a likat, kaparta a likat.

Egyszer csak azt mondják az emberek:

– Halljátok, itt valahol farkas bujkál, mert hallottuk, hogy hujjogtat:,, hu-, hu-hú, nyek, kedvem, nyek!”Az emberek kapára, kaszára kerekedtek, és benéztek a kamra ablakán, hát ott a farkas és a róka. Kinyitották hamar az ajtót, csihi-puhi, a farkast jól elverték, de a róka a likon kiugrott s elfutott. A farkast jól eltángálták, s kihajították az útra. Szegény farkas, fájt minden csontja a nagy veréstől, de a rókának semmi baja sem volt.

Összetalálkozik a farkassal, azt mondja neki:

– Mi van farkas koma, téged is megvertek?

– Meg hát, alaposan – panaszkodott a farkas.

– Téged is megvertek, róka koma?

– Engem is jól helybenhagytak! (Pedig nem is verték meg, igaz-e, a rókát.)

Azt mondja a róka:

– Gyere, menjünk be az erdőbe, farkas koma, nehogy ránk találjanak az emberek!

– Mennék én, de nem tudok. Csak úgy tudok menni, ha felülhetek a hátadra. Szegény farkas, úgy sajgott minden porcikája, s a róka felkucorodott a hátára, pedig neki kutya baja sem volt, s úgy mentek az erdőbe.

Ahogy mentek a farkas vitte a rókát, a róka elkezdett énekelni:

– Vert viszi veretlent, s a feje is töretlen.

Azt kérdi erre a farkas:

– Mit énekelsz, róka koma?

– Hát csak így pusmogok magamban.

Megint rázendít a róka:

– Vert viszi veretlent, s a feje is töretlen.

– Hallottam, mit mondtál – torpant meg a farkas -, azt mondod, hogy engem jól megvertek, még a fejemet is összetörték, s neked semmit se csináltak. Levetette a rókát a hátáról, s bement a farkas az erdőbe. Ott ült vagy három napig, olyan beteg volt. A róka közben olyan ravasz volt, kifeküdt az útra, az országútra. Egyszer csak jön egy szekér, rajta ül egy szegény ember. Hajtotta a lovakat, s hátul a hordóban volt sok-sok hal. Vitte a szegény ember eladni a halat. Meglátta a rókát.

– Jaj, itt hever az úton egy róka megdögölve! Én ezt hazaviszem, megnyúzom, jó lesz a feleségemnek a kabátjára prémnek, nekem, sapkának. S a rókát felhajította a hordó tetejére, ahol a halak voltak. Igen, de a róka nem volt ugye megdögölve. Hát akkor, gyerekek, a róka ingben s gatyában volt, bekötötte az inge derekát, és kebelibe csak rakta a halakat, csak rakta a halakat, csak rakta a halakat, s úgy megrakta, hogy tele volt púposan.

S akkor leugrott a szekérről. Egyszer a szegény ember néz vissza, hát volt róka, nincs róka. A róka beszaladt az erdőbe, s elkezdte enni a halat. Odakullogott a farkas lesoványodva, jól megverve, kiéhezve.

– Mit eszel, róka koma?

– Mit eszem? Hát halat. Nem látod?

– Hol szerezted?

– Úgy fogtam a vízben.

– Hát, hol fogtad te azt a sok halat, mikor be van, fagyva a víz jég borítja?

– Hát, odamentem a jégre – füllentette a róka -, s kapartam egy kicsi likacskát reá, és azon bedugtam a farkamat, s a halak mind reákapaszkodtak, reágyűltek, és akkor megrántottam a farkamat, és kihúztam a sok halat.

– Adj belőle egy kicsit! – könyörgött a farkas.

– Nem adok én! Fogjál magadnak, ha halat akarsz enni!

– Akkor gyere, mutasd meg, hol fogtad! Elvitte a róka a farkast, ahol a legvastagabb volt a jég.

– Na – azt mondja – most itt kaparjál likat! Kaparta a farkas a likat, kaparta a likat, s mikor egy kicsi likacskát kapart farkát belédugta, és leült a jégre.

Azt mondja a róka:

– Mit érzel?

– Érzem, hogy igen szorítja valami a farkamat.

– Igen, mert kapaszkodnak reá a halak. Közben fagyott oda a farka.

Újra kérdezte a róka:

– Na, most érzesz-e valamit?

– Úgy odaszorította a sok hal, hogy ki se tudom húzni a farkamat.

Akkor a róka futás be az erdőbe. Otthagyta a farkast. Nahát, a farkas egy darabig kínlódott, húzta a farkát, de nem tudta kicibálni. Székely asszonyok mentek arrafelé, vittek egy cseber gúnyát mosni a Szucsávára, nagy sulykokkal, padocskával.

Észrevették, hogy ott a farkas, és sipp-supp, jól elverték. Szegény farkas egyet rántott a farkán, s az bizony beleszakadt. Farkatlan, ahogy csak tudott, befutott az erdőbe. A róka, többet nem mert a farkasnak a szeme elé kerülni, mert a farkas úgy haragudott reá, hogy azt mondta, ha találkoznak, elintézi. Hogy aztán mi történt velük ezután, azt nem láttam. Biztos még ma is élnek, ha meg nem haltak.