Réges-régen történt, amit most itt elmesélek, egy tavasszal a világ leghatalmasabb rengetegének közepén. Valamennyi állat összegyűlt az erdei tisztáson, hogy megválasszanak valakit, aki a méhkaptárakra felügyel. A méhecskék ugyanis panasszal fordultak az erdő lakóihoz, hogy valamiféle ismeretlen tettes a távollétükben folyton dézsmálja a mézet.

Mindenki ott volt bizony, aki valamit is számított az erdőben. Ott volt az ezermester harkály, ott volt a róka, ott voltak az őzek, a farkasok, mert ebben a régi, mesebeli időben még békességben éltek egymás mellett valamennyien.
Egy hosszú fülű nyuszi volt az értekezlet elnöke.

– Azért gyűltünk itt össze – pislogott álmosan -, hogy kinevezzük a méhkaptárak őrizőjét. Ugyan ki vállalkozna erre a megtisztelő feledatra közületek?
A meghívottak között ott volt természetesen Miska medve is, vadonatúj, pompás barna öltönyében. A nyuszi kérdését néma csend követte, senki sem sietett jelentkezni, mert hiszen mindenki éppen eléggé el volt foglalva az erdőben.

– Nos hát ha senki nem vállalja – dörmögte Miska medve -, én hajlandó vagyok meghozni ezt az áldozatot az erdő lakóinak kedvéért! Az egybegyűltek közfelkiáltással nevezték ki Miska medvét az erdei mézek őrizőjévé. Méltóságteljesen, szorgalmasan látta el feladatát – legalábbis ezt híresztelte magáról -, mert bárki merészkedett a méhkaptárak közelébe, mindenkit sorra elzavart.

Mindez a nagy fáradtság hiábavaló volt mégis, mert a méhek ismét elmentek az állatok tanácsához, és bejelentették, hogy érthetetlen módon mindennap kevesebb lesz a méz a kaptárakban. Egyben azt is kérték, hogy mielőbb sürgősen vizsgálják ki az ügyet.
Egy reggel három kiküldött: egy róka, egy nyúl és egy veréb, anélkül, hogy Miskát erről értesítették volna, váratlanul megjelent leltárt csinálni. A veréb előreröpült, s méghozzá olyan nesztelenül, hogy Miska nem vette észre. Pedig ha észrevette volna, biztosan abbahagyja a torkoskodást, mert talán mondanom sem kell: ő volt ám a méhkaptárak dézsmálója!

A veréb sietve repült vissza, és mindezt iziben közölte a rókával meg a nyuszival. Újra összehívták tehát az állatok tanácsát, és az összes állat jelenlétében megfosztották Miskát mézőrzői tisztségétől. Sőt büntetésből száműzték egész tavaszig a barlangjába, ott kellett tartózkodnia egész télen át – ezt a bölcs ítéletet hozták -, hogy semmiféle újabb kópéságot ne követhessen el őkelme.

Azóta alszik – mert mi mást is tehetne? – a medve télen mindig a barlangjában. Azonban hiába tiltották el a méztől, azért ő bizony mégis szereti, és amikor csak hozzájuthat, nem veti meg még ma sem. És hacsak teheti: jól a mézesköcsög aljára néz manapság is őkelme.