Volt egyszer egy öreg paraszt, az fogta egy szép napon az ekéjét, és elment a kemence mögé szántani. Addig-addig szántogatott, míg egyszer csak talált egy nagy ládát.

– Vajon mi lehet benne? – töprengett.

Bizony nagyon furdalta a kíváncsiság, de a láda be volt zárva, és hatalmas lakat volt rajta.

Elment hát a paraszt, és hívott egy lakatost, akinek sok kulcsa volt. Ez fogta a legnagyobb kulcsot, az éppen beleillett a zárba, így hát kinyitotta vele a ládát. Hát mit látnak? A ládában egy másik láda volt, az is be volt zárva. Erre a lakatos elővette a második kulcsot, és azt is kinyitotta. Abban megint egy újabb ládát találtak, és ez még így folytatódott jó ideig: a ládában mindig egy újabb láda volt, s egyik szebb volt, mint a másik.

Végül is egy kicsike, aranyozott ládikóhoz értek. De a lakatosnak addigra már minden kulcsa elfogyott. Fogott hát egy aranygombostűt, abból készített egy icipici kulcsocskát, és azzal kinyitotta a ládikót. Akkor aztán végre meglátták a nagy csodát: egy icike-picike aranyboci volt benne, amelyik annyira lerágta a farkincáját, hogy már csak egy icike-picike csontocska maradt belőle.

Ha a kisboci farka hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna!