Skip to content

Mese a szitakötőről

    Mese a szitakötőről

    A bakonyi erdő szélén, pár lépésre a magányosan hajladozó fenyőfáktól, tiszta vizű patak csordogál, s reggelenként versenyt muzsikál az erdő madaraival. Két partján minden tavasszal magasra nő a selymes fű, zöldjét aranyszínű gólyahír pettyezi, halványkék nefelejcs szegélyezi. A reggeli napsütésben kékszárnyú szitakötők lebegnek a patak felett, lebuknak a fodrozó vízre, aztán megint felreppennek, játszadoznak, libegnek. Mind megannyi kékruhás, néma tündér. Bizony kékruhás tündérnek gondolta őket Julika is, mikor egy májusi reggel a patak partján üldögélt kis húgával, Katicával.

    — Látod? Szárnyas tündérkék! — mondta Julika.
    — Tündérkék? — ámuldozott Katica. — Tündérkék, akik teljesítik a kisfiúk meg a kislányok minden kívánságát?
    — Egész biztosan tündérek! — erősgette a nővérkéje.
    — Julika, édes Julika, vigyünk haza legalább egy kékszárnyú tündért!
    — Vigyünk haza egyet? — hökkent meg Julika. — Minek vigyük haza?
    — Hogy teljesítse a kívánságainkat! Anyu meg apu is örülnének, egész biztosan örülnének neki, a tündérke talán az ő kívánságaikat is teljesítené!

    Julika jó kislány volt, nagyon szerette a húgocskáját, az édesapját, meg az édesanyját is, no és nagyon szeretett volna magának egy pirospettyes gumilabdát, egy szőke alvóbabát; ha lesz egy kékszárnyú házitündérük, talán ez a két nagy kívánsága is teljesülhet.
    — Jól van Katicám, fogunk egy tündérkét, hazavisszük, dobozba tesszük, ki sem engedjük onnan, míg nem teljesíti minden kívánságunkat.
    Julika szép óvatosan a patakhoz lépkedett, elővette a zsebkendőjét, s olyan ügyesen dobta a libegő-lebegő szitakötők fölé, hogy foglyul ejtett egyet, a legszebbiket.
    Julika vigyázva fölemelte a zsebkendőt, ügyesen összefogta a négy sarkát, a szitakötő hiába verdesett szép kék szárnyával, nem menekülhetett.

    A két kislány hazasietett. Gyorsan kiürítették édesanyjuk legkisebb varródobozát — szanaszét gurult a fehér cérna, a sok piros gomb, meg a sárga gyűszű —, az üres dobozba meg belezárták szegény kis szitakötőt. Julika aztán térdére vette a dobozt, Kiskatica meg elibe kuporodott, s együtt mondogatták:
    — Tündérke, kékszárnyú tündérke, teljesítsd a kívánságunk, hozzál nekünk piros labdát, hozzál nekünk hajasbabát . . .
    Kérlelték, biztatták a szegény fogoly szitakötőt, de a kívánságok csak nem teljesültek. Végre bejött anyuka, s megkérdezte, mit keres a padlón a cérna, a gyűszű, meg a sok gomb, miért szorongatja, miért rázogatja Julika a varródobozt.
    A két kislány szép sorba elmondta anyukának, hogy miért ejtették foglyul a szitakötőt, miért hozták haza.

    Anyuka először csak mosolygott, de aztán elszomorodott, kivette Julika kezéből a dobozt s felnyitotta:
    — Nézzétek csak meg!
    Julika meg Katika kíváncsian kukucskáltak a dobozba, s ti ugye már tudjátok is, hogy mit láttak?… A patak fölött tündérszép táncot járó szitakötő mozdulatlanul, szürkén gubbasztott a doboz fenekén. Most már Julika sem képzelte, hogy akár a legeslegkisebb kívánságot is teljesíthetné. Hova tűnt a táncoló, lebegő, kékszárnyú tündér? Katica meg Julika csodálkozva nézett anyukára.

    — Gyertek, vigyük vissza a patakpartra. A napfényben, a virágok között talán felvidul — mondta anyuka.
    — És újra szép lesz? — kérdezte Katica. — Ügy szeretném, ha megint vidáman táncolna!
    — No, ezt az egy kívánságot talán mégis teljesíti a kis szitakötő — mosolygott anyuka. — Mert tudod, kislányom, csak egyet szabad tőle kívánnunk, azt, hogy szép legyen, hogy táncoljon a napsütésben, hogy gyönyörködhessünk benne. Most gyertek szépen!
    Anyuka kézenfogta a két kislányt, lesétált velük a patakpartra, s a szomorú kis szitakötőt szép óvatosan rátette egy gólyahír aranyszínű virágára. A szitakötő ott sütkérezett kicsit, aztán hamarosan felröppent és elvegyült a csobogó patak tükre felett táncoló testvérei között.
    Julika meg Katica még sok nyári reggelen gyönyörködött a szitakötők boldog táncában, de soha többé eszükbe sem jutott, hogy akár egyet is sötét dobozba zárjanak.

    Pin It on Pinterest