Skip to content

Medvecukor farsangol

    Medvecukor farsangol
    – Itt a farsang, áll a bál, …áll a bál, áll a bál! – dúdolta Medvecukor századszorra. Mert sajnos a bál tényleg állt a farsangi készülődés körül. Medvecukor már legalább egy hete másra sem tudott gondolni.
    – Miért is kell farsangolni? – dörmögött magában Medvecukor mérgelődve. – Hát kell nekem még ez a bonyodalom is? Azt mondta a tanító néni, hogy öltözzünk be valamilyen jelmezbe. De mit vegyen magára egy medve? Az elején még voltak ötleteim, de lassan mind elfogyott. Mert lehettem volna pilóta, hajóskapitány vagy akár tűzoltó. De kiderült, hogy Panda Peti anyukája már három hete elkészítette Petinek a pilótaruhát, Sün Simi hajóskapitány lesz, és Róka Réka közölte, hogy ő pedig tűzoltónak öltözik a farsangi bálon. S akkor énbelőlem mi legyen? Másodpilóta? Na, nem!
    A farsangkor pont az a lényeg, hogy mindenki másnak öltözzön be. Épp ettől olyan érdekes! Az ötletversenyt is mindig az nyeri, aki a legérdekesebb, leglátványosabb jelmezbe bújik. Az a legjobb móka, amikor még a tulajdon osztálytársaid sem ismernek fel, csak találgatják, hogy ki vagy valójában. De ehhez egy jó ötlet és egy ügyesen elkészített jelmez is kell! Medvecukor pedig most híján volt mindkettőnek…
    Ezen a ponton a kis bocs már mérgében az iskola folyosóján rohangált fel-alá, miközben a hajók kürtjének hangját próbálta utánozni. Szerencsére becsengettek és úgy tűnt, ez egy időre szünetelteti majd a megoldhatatlannak látszó problémát. A csengő hangjára Medvecukor már éppen abba akarta hagyni a rohangálást, amikor egyenesen az osztályteremből kilépő tanító nénibe ütközött. A tanító néni kedvesen megsimogatta a kismackó felhevült képét és azt kérdezte:
    – Gyakorolsz?
    Medvecukor, aki lélekben már fel is készült tanítója megrovására a folyosón való szaladgálás miatt, meghökkenve kapta fel a fejét:
    – Mit gyakorolok?
    – Hát – mondta a tanító néni kuncogva – gondolom, búgócsigával keresztezett ködkürtnek fogsz öltözni a farsangon, mert úgy tűnik, arra gyakorolsz. Igencsak pörögsz, s a kürt hangját is már remekül utánoztad!
    Medvecukor ahelyett, hogy elkacagta volna magát, bánatosan lehorgasztota a fejét és sóhajtva mondta:
    – Lehet, hogy tényleg az leszek végül, mert egyetlen épkézláb ötlet sem jut az eszembe…Illetve, ami volt, azt már elhalászták előlem a szemfülesebbek – tette hozzá halkan.
    – Meglátod – biztatta a tanító néni az elkeseredett bocsot -, valamit majd csak kitalálunk előbb-utóbb! Gyere inkább a terembe, mert mindjárt mesélni fogok nektek valami nagyon érdekeset – tette hozzá.
    S valóban, meselepke szállt a körben ülő gyerekek feje fölé, ahogy hallgatták a farsangról szóló történeteket. Minél többet tudtak meg erről az ünnepről, úgy nőtt a vidámság is bennük. Hiszen a farsang a vigasság, a mulatság időszaka. Január elejétől, vízkereszttől február közepéig, hamvazószerdáig tartó folyamatos ünneplés, móka, tánc. A hagyomány szerint a tél és a tavasz küzdelmének ünnepe ez. Az egyik legismertebb farsangi szokás, az álarcosbál is ennek kapcsán alakult ki. Régen az emberek jelképes temetést rendezte a tél számára, hogy ezzel is segítségk a tavasz eljövetelét. Ilyenkor álarcot öltöttek, és jelmezbe bújtak.
    – De tudjátok, kik a legérdekesebbek? – folytatta halkabban a tanító néni.  – A busók!
    – Misók? – visították elragadtatottan a gyerekek.
    – Nem misók, hanem busók – nevetett a tanító néni. Olyan maskarások, akik csak a magyar hagyományokban léteznek. Tudjátok régen, amikor még a magyarok a törökökkel és a vad tatárokkal viaskodtak, élt a mai Mohács mellett egy bátor emberekből álló közösség. sokácoknak nevezték magukat. A legenda szerint a Mohács-szigetre menekült sokácok rettentően félelmetes álarcokat készítettek maguknak báránybőrből, kecskeszarvakból és fából. Ezzel kergették el a törököket. Ma már inkább csak a telet ijesztgetik a félelmetes maskarákkal. Minden februárban felvonulnak, kolompot ráznak, ostort csatttogtatnak, kiabálnak, dobolnak, hogy megfutamítsák a Télkirályt és előcsalogassák a tavaszt…
    Medvecukor csendesen üldögélt még egy darabig a mesekörben, s csak sokára osont a tanító néni után, arcán ravaszkás és elégedett mosolya: – Hogy is néztek ki pontosan azok a busók? – kérdezte suttogva.

    Pin It on Pinterest