Mátyás diák korában is sokat járta az országot, ismerkedett a nép életével.

Egy alkalommal, ahogy vándorolt, meglátott egy jómódú gazdát, aki egyedül szántogatott. Kérdezte Mátyás:

– Ugyan bizony gazduram, mi az oka, hogy kegyelmed is egyedül szánt? Hogy, hogy nincs segítsége?

–Ne is kérdezze, diák uram! Nem szántanék én egyedül, ha a kisbéresem oly nagy beteg nem volna. Harmad napja a hideg rázza szegény gyereket. Nem állna be helyette segíteni? Megfizetném tisztességesen.

Mátyás nem kérette sokáig magát, beállt a kisbérenc helyett dolgozni. Estig segített a gazdának. Megvacsoráztak, a gazda kifizette a bérét.

Akkor fogta Mátyás a pénzt s odaadta a beteg kisbéresnek:

-Tedd el, neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem.

A beteg gyerek megköszönte a diák jóságát. Mátyás a következőket írta a szoba falára:

„ Én vagyok Hunyadnak gyermeke, a kard lesz az nékem, ami néked az eke.” Éjszaka titokban eltávozott.