lett népmese

Elment egyszer öt kismacska az erdőre fát vágni.

Elindultak reggel, megpihentek délben, este odaértek – de akkor már olyan sötét volt, hogy semmit sem láttak, sem fát, sem bokrot, de még a bajuszukat sem.

-Ej, egy korábban kellett volna indulnunk! –sóhajtozott az öt kismacska.

És üres kézzel baktattak haza.

Elindultak este, reggel megpihentek, délre hazaértek – akkorra meg éppen szörnyen megéheztek. Fájuk persze nem volt, így azután nem tudtak ebédet főzni.

Mit tehettek mást? Megint csak kimentek az erdőre fát vágni.

Elindultak dél, este megpihentek, s mire a nap kisütött, reggelre megérkeztek.

Bezzeg most már nem volt sötét! Most már látták a fákat, de a bajuszukat is!

Gyorsan megnyalogatták a talpukat, és nekifogtak a kopácsolásnak. Vágták, vágták, aprították, s mikor kimelegedtek, egymást fújogatták. Egyszer aztán nagyot néztek: észrevették, hogy nincs is baltájuk, s úgy kínlódnak a fával…

Nosza, futottak haza mindjárt, vitték az erdőre az öt kicsi baltát, kivágták maguknak az öt kicsi fát. Mikor ez is megvolt, mind az ötven nagy vidáman fölemelték a farkincájukat, úgy vitték a fát hazáig.
Otthon pedig lerakták a konyhában. Tüzet gyújtottak, és megfőzték a kását.