Kobak iskolába indult. Elgurította a játékautót:

– Gurulj, amerre látsz! Én már iskolás vagyok! Mától kezdve nem játszom játékautókkal!

Belerúgott a labdába:

– Játssz, akivel akarsz! Én már nagyfiú vagyok, iskolába megyek.

Sarokba állította a képeskönyvet:

– Kuksolj itt magadnak! Én már ezután csak olvasni fogok. Nem képeskönyvet nézegetni, mint a kicsik.

Aztán kiitta a kakaóját, hátára vette az iskolatáskáját, és elindult.

– Úgyse találsz oda egyedül! – kiáltott utána a labda, és már ott is ugrált Kobak előtt.
– Erre van az iskola, erre! – gurult jobbra.
– Nem igaz! Erre van az iskola! – dudált a kisautó, és már fordult is be balra.

Kobak megállt az út közepén, és nem tudta, merre menjen.

– Mama, mama – sírta el magát -, merre van az iskola?
– Sír az iskolás! Sír az iskolás! – csúfolta a labda.
– Bőg az iskolás! Bőg az iskolás! – csúfolkodott a kisautó.

De már jött is mama.
– Csak nem félsz iskolába menni? Gyere, induljunk! – Azzal már kézen is fogta Kobakot, és indultak – előre.

Hanem ahogy a sarokra értek, nagy mérgesen rájuk szólt a jelzőlámpa:

– Megállni!

Aztán a villamosokra hunyorított:

– Mehettek!

Mentek a villamosok, egyik a másik után.

– Elkésel! Elkésel! – csörömpöltek el Kobak előtt. Most az autókra hunyorított a jelzőlámpa, s már durrogtak-berregtek is hosszú sorban.

– Úgyis elkésel! Úgyis elkésel! – dudált leghátul a játékautó. A tetején a labda ugrált:

– Mi hamarabb odaérünk!

Végül átmehettek a gyalogosok is. Mentek, mendegéltek, míg az iskolába nem értek. Hanem az iskola kapujában ott állt már a játékautó, ott ugrált a labda.

– Engedjetek be! – kiáltott rájuk Kobak. – Elkésem!

Váratlanul füttyszó hallatszott; s a lépcsőn ott állt a képeskönyv, és integetett ki belőle a rendőr bácsi:

– Megállás! Előbb a játékok!

S már gurult is befelé a kisautó, mögötte a kiságy, mögötte a bólogató bádogbéka, a cérnacica, csúszott a csiga, dübögött a dob, eregélt befelé az egérke, énekelt az énekesmadár, fütyült a füstös  mozdony, gurult a görkorcsolya, gyalogolt a gyúrótábla, himbálódzott a hinta, indult az indián, izgett-mozgott az íj, jött a jérce a kakassal, ládikó a lyukkal, mackó a mézzel, nénike a nyúllal, ordított az oroszlán, mögötte öt
ökröcske, parádézott a póni, ravaszkodott a róka, selypített a síp, szökdécselt a szita, mögötte a teve, a tyúkocska, az ugrókötél, az ürge, a villanyvonat, a zebra és a zsineg.

Mire Kobak bejutott az osztályba, telisde-teli volt játékokkal a terem: játékok ültek a padokban, az  ablakpárkányon, a tábla szélén; s akkora zajt csaptak, akkora csiricsárét, hogy még a kréta is ugrálni kezdett, és táncolt a táblán a táblatörlő.

Kobak ijedtében a pad alá bújt, s mikor a tanító néni bejött, azt hitte, hogy fél az iskolától.

– Ne félj, Kobak, nem harap meg az iskola! – nevetett a tanító néni; és mire Kobak előbújt, egy játék sem volt sehol, úgy eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Csak az autó lapult a tanító néni zsebében. Úgy látszik, ijedtében odabújt.

– No, ha itt vagy, megfoglak! – mosolygott a tanító néni a kisautóra, azzal – hipp-hopp! – máris A betűt varázsolt belőle a táblára. Attól fogva meg se mert moccanni; ott is maradt a táblán, míg minden gyermek le nem írta a füzetébe.

– Mindennap fülön fogunk egy játékot, míg meg nem tanuljuk az egész ábécét – mondta a tanító néni.

Aztán megrázta a csengőt, és megkezdődött az első szünet az iskolában.