Skip to content

A tökföld meséje

    A tökföld meséje
    Kattints a post értékeléséhez!
    [Összesen: 3 Átlag: 4.7]

    Volt egyszer valahol, Meseország határának közelében, szelíd dombok hajlatában egy pompás tökföld. A tökföldet egy szorgalmas házaspár művelte, termett is bőven, és amikor eljött az ősz, az asszony a piacra vitte a gyönyörű sütőtököket. A házaspár nem volt gazdag, de legalább megéltek abból, amit a földjük megtermett. Mégis sokat szomorkodtak, mivel nem született gyermekük.

    Egy szép napon a Nap egyik sugára eltalálta az egyik tököt, amely csodálatos módon életre kelt. Az asszony alig hitt a szemének, de annyira megörült, hogy még csodálkozni is elfelejtett. Olyan szeretettel gondoskodott az élénk kis tökgyerekről, mintha a sajátja lett volna. Dajkálta, fürdette, játszott vele, ágyacskába fektette. És a tökbaba napról napra nőtt, növekedett. Egy idő után elkísérte nevelőanyját a piacra, ahol az asszony továbbra is tököt árult. Sokan szerették volna megvenni tőle ezt a csodálatos sütőtököt, de kínálhattak érte akármennyi pénzt, az asszony megtartotta magának a tökgyermekét.

    Amikor aztán eljött az idő, és a gyereknek iskolába kellett mennie, az asszony beíratta a hercegi palota kertjének szélén lévő iskolába. A tanulóknak megengedték, hogy a szünetben a kertben játsszanak. És mivel a többi gyerek csak gúnyolta és kinevette, a tökgyermek inkább elkerülte őket, és a kert távoli, rejtett zugait kereste fel. Aztán ha úgy érezte, hogy senki sem láthatja, a tökből kikelt egy szépséges leány. Sétára indult a kertben, gyönyörködött a virágokban, majd újra tökké változott, mielőtt visszament volna az iskolába.

    Egy nap a herceg fia megpillantotta az erkélyéről a lányt, és a szíve azon nyomban szerelemre lobbant iránta. Feltétlenül találkozni akart vele, ám a lány ismét felvette tök alakját, és eltűnt. A hercegfi szétküldte az összes szolgáját, de senki sem tudta megtalálni a lányt. Amikor már majdnem minden reményét feladta, az egyik szolga egy csodaszép, hatalmas sütőtököt talált a kertben, és bevitte a palotába. Odaadta a szakácsnak, hogy főzzön belőle finom levest a hercegi családnak.

    De mielőtt a szakács belevághatta volna a kését, a tök ugrott egyet, elgurult, és megkezdődött utána a vadászat az egész palotában. A hercegfi meghallotta a zsivajt, és belépett a nagyterembe. Alighogy meglátta a tököt, véget is ért a vadászat. A tök a lába elé gurult, és egy szépséges lány kelt ki belőle. Az ifjú herceg a boldogságban úszva karon fogta, és a szülei elé vezette. Hamarosan megtartották a fényes lakodalmat, és azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

    Pin It on Pinterest