Skip to content

Tompa Mihály: A pitypang meséje

    A pitypang meséje

    A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe.

    Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte:
    – Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?

    A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.

    – Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?

    Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de mikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
    – Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?
    – Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni – mondta a pitypang.
    – Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat, s ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének…, de hát azoknak sincs szárnyuk!

    Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatévő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái – a termésbóbiták – ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a rég elhagyott hazába is.

    A tündér zokon vette a virágokhoz csöppet sem illő sok kérést meg panaszt, rosszkedvűen ment el a kertből. Elhatározta, hogy egyhamar nem látogatja meg ismét az elkényeztetett virágokat, s lehorgasztott fejjel ballagott hazafelé, az erdőbe.

    Így történt, hogy meglátta az út szélén, a porban virító pitypangot. Megállt előtte:
    – Mondd, kedves pitypang, nincs valami kérésed, panaszod?

    A pitypang csak ingatta sárga fejét, hogy nem, nincs sem kérése, sem panasza.

    – Nem kívánsz magadnak jó illatot? Esetleg tüskéket, hogy ne tudjanak leszakítani a gyerekek?

    Nem, a pitypang nem kívánt semmit, de mikor a tündér továbbment, fölsóhajtott. Meghallotta a tündér a pitypang sóhaját, visszafordult:
    – Talán mégis szeretnél kérni valamit, pitypang?
    – Hiába minden, tündér, az én bánatomon te sem tudsz segíteni – mondta a pitypang.
    – Messze földről kerültem ide, ebbe az országba, meggyökereztem itt, tudom, hogy soha többé nem láthatom a hazámat, s ha eszembe jut a régi táj, mindig nagyon szomorú vagyok. Csak legalább a gyerekeim elmehetnének…, de hát azoknak sincs szárnyuk!

    Gondolkozott egy kicsit a tündér, s mert csodatévő, nagy hatalma volt, úgy intézte, hogy a pitypang bolyhos fiacskái, leánykái – a termésbóbiták – ezentúl apró szárnyakkal szülessenek. A bóbiták apró szárnyába belekap a szél, röpíti őket hegyen-völgyön át, messzi földre elkerülnek, s ha jó szél fúj, a pitypang egyik-másik fia, lánya visszaröpülhet a rég elhagyott hazába is.

    Pin It on Pinterest