Az öregnyúlnak két fia volt. Mindig mondogatta nekik:

– Vigyázzatok. Mellettem maradjatok. Én messziről megérzem a vadászt, aztán futhatunk, de ti még tapasztalatlanok vagytok, nem tudjátok, hogyan őrizkedjetek a vadásztól. Az aztán lepuffant.

– Milyen az a vadász? – kérdezte az egyik kisnyúl.

– Nagy – felelte nyúlanyó. – Akkora, mint a fa dereka, többnyire zöld a ruhája, és egy vasbotot hord a hóna alatt. Az a vasbot villámlik és mennydörög. Jaj annak a nyúlnak, akit elér ez a villám.

– Hány lába van a vadásznak?

– Kettő.

– Csak kettő! – kiáltott fel csodálkozva a kisnyúl. – Hiszen akkor könnyen elszaladok tőle, mert nekem meg négy van.

– Lábon nem is ér utol – felelte nyúlanyó -, de a villáma utolér és eltalálhat.

– Hol él az a vadász? Az is bokorban lakik?

– Nem, az kövekből rakott lyukakban él. Azokat a kövekből rakott lyukakat házaknak hívják. Sok ház van egymás mellett. Annak a helynek a neve: falu.

– Szeretném a falut látni – mondotta a kisnyúl elgondolkozva.

Éjjel, mikor anyja aludt, elszökött tőle. Gyorsan, mint a szél, futott át az erdőn, a dombon, egyszer csak megpillantotta a falut.

Megdöbbenve állott meg. Ilyen nagynak nem gondolta a falut.

– Éjszaka van – mondotta magában -, az emberek is alszanak: megnézem a falut közelről.

Beosont a faluba. Lábujjhegyen futkosott ide s tova a házak között, és bámulta a kutat, a kocsit, ásót, kapát, mindent, amit látott.

Az egyik udvarnak nem volt kapuja, a kisnyúl oda is befutott.

Hát egy ketrecben, uramfia, mit lát? Nyulakat.

– Honnan jössz ide? – kérdi az öregnyúl.

– A mezőről. Nem is gondoltam, hogy itt is rokonokat találok.

– Mi házinyulak vagyunk.

– És miért vagytok ketrecben?

– Azért, mert a gazdánk attól tart, hogy elszökünk.

– Hát szeret benneteket?

– Bizony szeret.

– Hogyan szeret?

– Szószban és nyárson.

Amint ezt meghallotta a kisnyúl, usgyé, vesd el magad, úgy megiramodott, hogy az árnyéka is alig tudott vele szaladni.

Meg sem állott volna a világ végéig, ha a falu közepén levő pocsolyába bele nem futott volna.

A kutyák akkor észrevették, hogy valami feketeség ugrál a pocsolyában, körülfogták a kisnyulat, és nyakon csípték. Bizony úgy megrázták, hogy máig is sántít miatta.

Ha édesapátok valamikor sánta nyulat lő, hát az volt az a nyúl, aki a faluban járt.