Skip to content

A Mikulás manói mindent látnak

    A Mikulás manói mindent látnak

    A mai nap különleges. Nem csak azért, mert Dani most kivételesen a nagymamájánál alszik, hanem azért is, mert december 5-e van. Ma éjjel járja a Mikulás körbe a világot, hogy minden jó gyerek cipőjébe valami meglepetést rejtsen.

    – Gyere, Dani, süssünk kekszet a Mikulásnak! – javasolta lelkesen Dani nagymamája.

    A kisfiú szomorkásan válaszolt: – Nincs kedvem.

    – Akkor menjünk és hozzunk be a kerti kisházból egy pár répát. Amikor ma este megérkezik a Mikulás, biztos örülni fog, ha látja, hogy a rénszarvasaira is gondoltunk.

    – Nem, ahhoz sincs kedvem – felelte Dani elkenődve.

    – De legalább fényesítsük ki a cipődet és tegyük az ablakba! Segítek neked – nógatta tovább Danit a nagymamája.

    – Nem kell. Úgyse jön el a Mikulás – felelte Dani elszontyolodva.

    – Ne viccelj! Miért gondolod ezt?

    – Azért, mert nem érdemlem meg – válaszolta Dani.

    – Ne mondj ilyet, Danikám! Nagyon jó fiú voltál egész évben. Gondolj csak bele, mennyit segítettél a nagypapának egész nyáron a kertben. Locsoltál, ástál, toltad a talicskát. Amikor nem találta az olvasószemüvegét, hosszasan kerested és te találtad meg. Segítettél tortát díszíteni, amikor a születésnapjára készültünk, sőt te terítetted meg az asztalt. Mindenkinek köszönsz és kedves vagy. Múlt héten még a szomszéd Nusi néninek is segítettél a bevásárolószatyrot cipelni. Azt hiszed, hogy ezeket a jó cselekedeteket a Mikulás manói nem látják és nem mondják el neki? Én biztos vagyok benne, hogy ők mindent látnak.

    – Nem hiszem… Különben is fáradt vagyok és le szeretnék feküdni – mondta Dani.

    – De mi lesz a cipőddel? – kérdezte értetlenül a nagymama.

    – Semmi! -rántotta meg a vállát Dani. Jó helyen van az a cipőspolcon. Késő van már. Feküdj le nagyi te is. Aludj jól!

    Így is lett. Nyugovóra tértek. Dani nyugtalanul aludt, többször is felriadt. Az éjszaka közepén egy furcsa neszt hallott a nappali felől. Mivel úgysem tudott aludni, elhatározta, hogy megnézi, mi lehet az. Mindenütt sötét volt. Szerencsére a nappali távoli sarkában lévő kislámpa fénye adott némi támpontot, hogy merre induljon. Óvatosan lépdelt a halk piszmogás irányába. A küszöbhöz érve megpillantotta nagymamáját, aki unokája cipőjét fényesítgette szorgosan a lámpafénynél. A kisasztalon egy pohár tej, mellette tányérkában finoman illatozó sütemény és két szál répa hevert gondosan kikészítve.

    – Mit csinálsz itt, nagyi? – kérdezte Dani kíváncsian.

    – Hogy mit? Helyetted is várom a Mikulást! Olyan nem lehet, hogy ideér messzi tájról és azt látja, hogy nem vártuk.

    Dani elpityeredett.

    – Igazából én is várom őt! – szipogta. – De biztos vagyok benne, hogy idén nem jön el hozzám. Ezért is voltam ma szomorú. Biztos megbántottalak téged is, ne haragudj. Ez is egy jókora fekete pont lesz a manóknál.

    – Ez IS? Mit jelentsen ez? – faggatta Danit a nagymamája. -Történt valami rossz dolog? Gyere ide, csüccs! Igyál egy korty tejet és kóstolj meg egy falatka süteményt. Igaz, hogy a Mikulásnak készítettem ki, de van még bőven, majd mindjárt hozunk neki újat. Előtte viszont meséld el nekem, hogy mi nyomja a lelked.

    – Hát, nagyi, nagyon rossz fiú voltam tegnap – kezdte. – Délután anyu almás sütit sütött, kitette hűlni az asztalra, aztán elment a barátnőjéhez. Én a szobámban voltam, aludtam. Apu a dolgozószobában dolgozott. A jó illatok egyszercsak bekúsztak a szobámba és felébredtem. Kimentem a konyhába és titokban az utolsó morzsáig mind megettem a süteményt, majd pedig visszabújtam az ágyba, mintha mi sem történt volna. Amikor anyu hazaért, rögtön észrevette a pusztítást. Benyitott a szobámba. Látta, hogy be vagyok takarva és így azt hitte, hogy még alszom. Ezért úgy gondolta, hogy csak apu ehette meg a sütit. Hallottam, hogy veszekednek. Anyu nagyon dühös volt. Ezért nem mertem bevallani, hogy én voltam… Nem elég, hogy felfaltam, hagytam, hogy anyu apura haragudjon, pedig ő semmi rosszat nem tett. Ezt biztosan látták a manók és elmondták a Mikulásnak. Most már nagyon bánom.

    – Értem. Ez valóban nem volt szép dolog. És mondd csak, mitévő leszel most? – kérdezte a nagymama.

    – Holnap, amikor értem jönnek, be fogom nekik vallani. Remélem, hogy megbocsátanak. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Mikulásnál már nem tudom jóvá tenni, mert az ajándékomat nem tette a szánjára.

    – Nem úgy van ám! – magyarázta a nagymama. Mindannyian követünk el néha hibákat; a kérdés csak az, hogy mihez kezdünk velük. Tudod, a Mikulás manói belelátnak ide, a szívedbe. És ott most azt látják, hogy nagyon megbántad a dolgot. Sőt, azt is, hogy jóvá szeretnéd tenni.

    – És ez számít? – kérdezte Dani reménykedve.

    – Ez számít csak igazán! – válaszolta a nagymama. – Tudod mit? Van egy ötletem! Holnap reggel korán felkelünk, és mire a szüleid ideérnek, te meg én sütünk egy almás lepényt. Úgy könnyebb lesz bocsánatot kérned.

    – Ez jó ötlet, nagyi! Én mindenben segítek! És ígérem, nem eszem meg, amíg ide nem érnek! Az egészet odaadom nekik.

    – Remek! Ezt megbeszéltük. No, de most fejezzük be gyorsan a cipőpucolást, rakjunk ki még egy kis sütit a Mikulásnak és aludjunk, mert holnap korán kell kelnünk.

    – Nagyi, te vagy a legjobb! Sokkal jobb kedvem lett. De szerintem teljesen felesleges a készülődés, már lekéstem arról, hogy idén a Mikulás bármit is hozzon nekem.

    – Sose lehet tudni, tedd csak ki a cipődet, Danikám!- mondta biztatóan a nagyi.

    Reggel a nap huncutul kacsintott be az ablakon. Dani felébredt és kinézett. Az egész kertet puha, friss hó borította. A hó viszont nem volt érintetlen. Dani megdörzsölte a szemét, hogy jobban megnézhesse. Bizony-bizony, lábnyomok és szánnyomok rajzolódtak ki.

    – Azta! – gondolta. – Lehet, hogy mégiscsak eljött hozzám a Mikulás?

    Izgatottan szaladt a nappaliba. A cipője, amit éjszaka a nagyival együtt tett ki az ablakba, egy nagy, piros Mikuláscsomagot rejtett.

    – Gyere, nagyi! – kiáltotta önfeledten. – Mégis eljött a Mikulás, és nézd, mennyi mindent kaptam!

    A zsákból sorra hullottak ki a finomabbnál finomabb édességek: tejkaramella, nápolyi, cukorkák, csillogó színes papírba csomagolt csokoládék.

    – Hú, milyen finom minden! Ez a legjobb nap a világon! – örvendezett.

    A Mikulás csomagból egy aprócska virgács is előkerült. Dani arcán kaján mosoly jelent meg. – Értem, hogy ezt miért kaptam – gondolta. – De nocsak, van itt ám még valami ezen kívül is! – mondta, miközben tovább kutakodott a zsákban.

    Egy piros szalaggal átkötött kis csomagot talált. Kíváncsian bontotta ki. Egy pihepuha cukrászkötény volt benne. Dani még nem tudott olvasni, de a nevének betűit pontosan ismerte. A kötényen díszes betűkkel ez állt: “Dani”.

    – Hú, de jó! – lelkendezett. – Ezek szerint a Mikulás is jó ötletnek tartja a tervemet. Fel is veszem, jó hasznát veszem majd a sütésnél. Irány a konyha!

    A szoba ajtajából még huncutul visszanézett, és suttogva ezt mondta: – Manók, gyertek velem ti is sütni! Én ugyan nem látlak titeket, de tudom, hogy ti mindig mindent láttok!

    (Forrás: https://mikulascsomag.hu/)

    Pin It on Pinterest