Skip to content

Bátori Irén: A kiváncsi tehénke

    A kiváncsi tehénke

    A kert hátsó végében, füves, virágos réten legelt a tehénke. Néha fecske cikázott fölötte, néha rigó fütyült a kerti fán. Békesség, nyugalom volt körülötte. Még a macska is szundikált a padlásfeljárónál, még a kutya is oldalára dűlve süttette magát a jó meleg napon.

    Egyszer csak füstszag csapta meg a tehénke orrát. Körülnézett, aztán elindult a füst irányába. Meg is érkezett a konyha küszöbe elé. Ilyenkor szokta főzni az ebédet a gazdaasszony.
    Mi lenne, ha bemenne a konyhába s megnézné, mi van odabent? – gondolta a tehénke. – Vajon miből főzi az ebédet a gazdaasszony? Szénából, szalmából, fűből vagy korpából? – Még álldogált egy kicsit, aztán belépett a nyitott konyhaajtón.

    Az ajtó mellett egy láda állt. A ládán meg szakajtó, tele liszttel. Odább jókora szita, a szitában két tojás, belőlük gyúr majd tésztát a gazdaasszony ebédre.
    A tehénke nézte, nézte a szép fehér lisztet. Még sose látott ilyet.
    „Ezt megkóstolom” – gondolta s azon nyomban hozzálátott.
    De még meg sem ízlelhette igazában, máris tele lett liszttel orra, szeme, nem győzött prüszkölni tőle. Prüszkölt, prüszkölt, a szakajtó lisztet majd mind széjjel fújta. Még a füle is lisztes lett. Olyan volt, mintha bemeszelték volna.

    – Talán az oldalát kell megenni – gondolta – nem a tetejét.
    Azzal a szakajtó oldalába akart harapni. De alig ért hozzá, a szakajtó felborult és legurult a ládáról. Ami liszt még benne volt, az is mind szétszóródott a konyhakövön.
    – Talán emez jobb lesz – találgatta a tehénke s nagy fejét beledugta a szitába.
    Hát! Reccs! Odalett nyomban a két tojás, az összetört tojáshéj meg jól megbökdöste a kíváncsiskodó orrát.
    – Huh! Miféle karmos étel! – ijedezett a tehénke, s odább ugrott. No hiszen! A láda mellett a vizes padka állt, két teli kanna vízzel. Annak se kellett egyéb, mint egy tehénrúgás. Úgy felborult, mint annak a rendje. A két kanna nagy csörömpöléssel a földre esett. A víz meg csak folyt, folyt, folyt … A tehénke nyaldosni kezdte a földről a vizet.

    – Ez legalább jó hűs – gondolta – se nem porzik, se nem karmol …
    De ekkor már a nagy csörömpölésre kiszaladt a szobából a gazdaasszony:
    – Jaj, jaj, mit csinálsz, te cudar? Oda a lisztem! Vége a tojásnak! Úszik a konyhám! – Azzal fogta a seprűt és csihipuhi, jól megtapogatta vele a tehénke lábát, oldalát.
    Szerencse, hogy a seprű cirokból volt, mert ha vesszőből lett volna, a tehénke még ma is sántikálna.

    S még a kakas is azt kukorékolná, de még a liba is azt gágogná: „Ni, ott megy a kíváncsi tehén, akinek nem volt elég a legelő!”
    De így is megemlegette ezt a napot. Mert ettől kezdve nem járt a kertben szabadon. Kipányvázták a kert végébe, s amilyen hosszú volt a pányva, csak addig tartott a kíváncsi tehénke világa.

    Pin It on Pinterest