Skip to content

Benedek Elek: A csúnya királyfi és a szép királykisasszony

    Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király, s annak egy olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. A szomszéd ország királyának meg volt egy fia, s ez olyan csúnya volt szegény, mint a sötét éjszaka. Meghallotta a hírét a királyfi annak a világhíres szép királykisasszonynak, fogta magát, elment leánynézőbe.

    Felmegy a király palotájába, mondja a királynak szíve szándékát. Mindjárt hívatja a király a leányát, jött is a királykisasszony, de amikor meglátta a csúnya királyfit, azt mondotta:

    – Ilyen legénnyel még a cipőmet sem takaríttatnám ki.

    Búsult nagyon a szegény királyfi, kiment a palotából nagy szégyenkezve, de mehetett, nem tudta kiverni a fejéből a szép királykisasszonyt.

    Azt mondta magában:

    – Egy életem, egy halálom, enyém lesz ez a lány.

    Gondolt erre, gondolt arra, mit gondolt, mit nem, színaranyból veretett egy tyúkot tizenkét csirkével, aztán egy aranyguzsalyt aranykenderrel s egy aranytükröt, olyant, hogy csak bele kellett nézni, s a tükör olyan szépen muzsikált, hogy az angyalok sem szebben. Akkor aztán felöltözött álruhába, visszament a királyhoz, s beszegődött hozzá inasnak. Az aranytyúkot s a csirkéket, az aranyguzsalyt s az aranytükröt bedugta az ágy alá.

    De másnap elővette az aranytyúkot s az aranycsirkéket, kitette a szoba közepére. Ott meglátta a királykisasszony szobaleánya.

    Szalad a szobaleány a királykisasszonyhoz, s mondja nagy lelkendezve:

    – Felséges királykisasszony, jöjjön velem, olyan csudaszép dolgot mutatok, amilyet még nem látott.

    Kimennek az inas szobájába, látja a királykisasszony az aranytyúkot s a tizenkét csirkét.

    Összecsapja a kezét:

    – Jaj de szépek, jaj de szépek! Add nekem ezeket! – mondta az inasnak. – Amennyit kívánsz, annyit fizettetek érte az édesapámmal.

    Mondotta az inas:

    – Pénzért nem adom, szép királykisasszony, adjon egy csókot, s legyen a magáé.

    A királykisasszony egy kicsit tétovázott, de aztán, isten neki, megcsókolta az inast. Azzal felszedte a kötényébe az aranytyúkot, a tizenkét csirkét, szaladott nagy örömmel a szobájába.

    Másnap az inas elővette az aranyguzsalyt. Meglátja ezt is a szobaleány, szalad a királykisasszonyhoz, s jelenti:

    – Felséges királykisasszony, szép az aranytyúk, szépek a csirkéi, de még szebb dolgot láttam az inas szobájában.

    Futottak az inas szobájába, s amint beléptek, a szeme is káprázott a királykisasszonynak a szertelen ragyogástól.

    – Jaj de szép guzsaly, de szép kender! De szeretnék ruhát fonni ebből! – mondotta a királykisasszony. – Kívánj akármit, megfizetem érte.

    Mondotta az inas:

    – Nem kívánok én sokat, szép királykisasszony, adj két csókot, s legyen a tiéd az aranyguzsaly.

    Egy kicsit gondolkozott a királykisasszony, de bizony megcsókolta az inast, s szaladott vissza a szobájába.

    Hanem volt, ami volt eddig, most jött csak az igazi. Harmadnap elővette az aranytükröt, felakasztotta a falra, s csak várta, hogy jöjjön a szobaleány, bizonyosan tudta, hogy megáll előtte. Hát csakugyan jön a szobaleány, meglátja a tükröt, odaszalad, belenéz, s abban a pillanatban elkezd a tükör muzsikálni, de gyönyörűségesen.

    Szaladott a királykisasszonyhoz.

    – Jöjjön, jöjjön, felséges királykisasszony, látott-e már muzsikáló tükröt?

    Mennek az inas szobájába; hanem mikor beléptek, a tükör nem muzsikált.

    – Hiszen ez nem muzsikál – mondotta a királykisasszony.

    Szólt az inas:

    – Csak állj elébe, szép királykisasszony, nézd meg magad benne!

    Odament a királykisasszony, belenézett a tükörbe, egyszerre megzendült a muzsikája, s szólott olyan szépen, olyan keservesen, hogy a királykisasszonynak majd megszakadt belé a szíve.

    – Add nekem ezt a tükröt – könyörgött a királykisasszony.

    – Neked adom – mondta az inas -, hogyne adnám, de három csók jár érte.

    De most nem is gondolkozott a királykisasszony, megölelte és megcsókolta háromszor azt a csúnya legényt.

    Éppen abban a pillanatban lépett be a király. Szörnyű haragra gerjedt, amikor látta, hogy az ő leánya, az a világhíres szép királykisasszony csókolja ezt az undok, csúnya legényt.

    – Ki a házamból – ordított a király -, ha kedves az életed! – S világgá kergette a leányát, világgá az inast.

    Kimennek a városból nagy búsan, de csak a királykisasszony búsult, a legénynek nagy volt az öröme. Világért meg nem mondta volna, hogy ki és mi ő, úgy mentek, mendegéltek keresztül az országon, mígnem eljutottak az inassá lett királyfi városába.

    A város végén volt egy fogadó, bementek oda, s ott azt mondta az inassá lett királyfi:

    – Most én megmosdom, s te addig takarítsd meg a csizmáimat, hogy mehessek be a városba. Aztán majd visszajövök, te csak várj reám.

    Szót se szólott a királykisasszony, vette a csizmát, s szépen megtakarította. Azzal a királyfi bement a városba, fel az apja palotájába, ott magára vette aranyos, gyémántos gúnyáját, befogatott hat paripát bársonyhintóba, s úgy hajtatott a vendégfogadóba a királykisasszonyért.

    Bemegy a királykisasszonyhoz, s ez csak nézi, nézi, nem akar hinni a szemének.

    – Emlékszel-e – mondotta a királyfi -, amikor azt mondtad, hogy még a cipődet sem engednéd velem kitakaríttatni? No látod-e, én nem voltam olyan kevély, megengedtem, hogy te kitakarítsd az én csizmámat.

    Nagyot nevetett a királykisasszony, nyakába borult a királyfinak, s mondta lelkes szóval:

    – Már akármit mondtam, te az enyém, én a tied, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket.

    Mindjárt a hintóba ültek, behajtattak a király udvarába, s még aznap lett nagy hejehuja, dínomdánom, lakodalom.

    Ma is élnek, hogyha meg nem haltak.

    Pin It on Pinterest