A fűzfahegyesi mester

Móra Ferenc: A fűzfahegyesi ezermester

Az ablakunk alatt van egy öreg fűzfa. Éppen a hegyébe látok az emeletről. Mindig találok rajta valami néznivalót. Ahogy a minap kikönyökölök az ablakon, mit látok az egyik fűzfalevélen? Egy icipici hernyót. Nagy begyesen sétál a levélen előre-hátra, föl-fölemeli a fejét, és körülnéz. Ha beszélni…

A pillangók királya

Móra Ferenc: A pillangók királya

Mikor én iskolás gyerek voltam, de sok szép lepkét fogtam! Egyszer valami erdőkerülő vetődött a házunkhoz. Eldicsekedtem neki egy gyönyörű pillangóval. – Nem sokat ér ez, öcsém, míg meg nem szerzed hozzá a pillangókirályt is. Majd kőbálvánnyá meredtem, úgy elszomorodtam. – Milyen az a pillangókirály?…

A másik macska

Móra Ferenc: A másik macska

Nyolc esztendős legényke voltam, mikor először utaztam egyedül. Régen volt, de úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Szinte látom magamat, ahogy meleg kis bundámban, vidrabőrsapkában sietek ki a vasútra. Ahogy csizmám nyikorog a havon, csupa muzsikaszó. Kis batyu van az egyik kezemben, mákos rétes…