Egy októberi estén az erdő fái között aranyszínű leveleket kergetett a szél. Tüsi, a kis sün éppen hazafelé tartott, amikor egy bokor alatt különös, narancssárga fényre lett figyelmes.
– Vajon mi világít ott? – suttogta, és óvatosan közelebb merészkedett.
A bokor mögött egy hatalmas Halloween-tök üldögélt. A belsejében pici mécses pislákolt, az arcán kivágott mosoly helyett azonban két szomorú szem világított.
– Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte Tüsi.
– Mert ma van Halloween éjszakája, és mindenki azt várja tőlem, hogy bátran világítsak a sötétben – felelte a tök. – De én félek! Mi lesz, ha valami ijesztő bukkan elő a fák közül?
Tüsi elmosolyodott.
– Tudod, én is félek néha. De nem kell egyedül bátornak lenned. Itt maradok veled!
Leült a töklámpás mellé, és mesélni kezdett neki a barátságos erdei állatokról, a puha moháról és a csillagokról, amelyek éjszaka vigyáznak az erdőre.
Hamarosan egy aprócska egér dugta ki az orrát a fűből. Aztán megérkezett két nyuszi is. Mindannyian a töklámpás köré gyűltek.
– Milyen szép fényed van! – csodálkozott az egyik nyuszi. – Nélküled alig látnánk az ösvényt!
A töklámpás meglepetten pislogott. Ahogy látta, hogy a fényével segít a többieknek, a szomorú szeme vidáman csillogni kezdett.
– Már nem is félek annyira! – mondta boldogan.
Aznap este Tüsi és a töklámpás együtt világították meg az erdei ösvényt. A barátok nevetgélve sétáltak haza, a hold pedig mosolyogva figyelte őket az égboltról. Tüsi bebújt a falevelekből készített puha ágyába, és elégedetten sóhajtott. Mert azon az estén megtanulta, hogy néha már az is bátorság, ha valaki mellettünk marad a sötétben.
