Feriék már kora hajnalban fölkeltek vasárnap, és kimentek a hegyek közé. Tavasztól őszig minden vasárnapjukat a szabadban töltötték, s a lakást ilyenkor bezárták.

Egyik vasárnap reggel a szekrény szomorúan felsóhajtott:

– Milyen szép idő van odakint! Mi pedig itt szomorkodunk bezárva a szobában.

– Mit csinálhatnánk egyebet? – kérdezte az asztal, és a székek is utána mondogatták:

– Persze, mit csinálhatnánk egyebet?

– Amit Feri! – felelte a szekrény. – Menjünk mi is a hegyek közé, az erdőkbe. Meglátogatjuk szabad testvéreinket, a zöldellő fákat, meglátjátok, mennyire örülnek majd nekünk!

Volt is öröm, ujjongás szobaszerte a bölcs ötletre, és kórusban kiabálták a bútorok:

– Megyünk kirándulni! Megyünk kirándulni!

Igen ám, de az asztalnak eszébe jutott, hogy az ajtó be van zárva, márpedig az ablakon sem ő, sem a szekrény nem férnek ki. Amilyen vígság volt azelőtt, olyan nagy lett egyszerre a szomorúság. Csak a kályha mellett gubbasztó kis sámli mosolygott magában.

– Csak búsuljatok – dünnyögte halk bútornyelven –, majd én segítek a dolgon.

És lopva, lassan, hogy észre ne vegyék, elindult az ablak felé.

– Milyen jó néha kicsinynek lenni – örvendezett, míg fölmászott az ablakpárkányra, kinyitotta az ablakot, és fürgén kiugrott az utcára.

Volt is öröm, csodálkozás, amikor egyszercsak kinyílott az ajtó, és a kis sámli a küszöbről hívogatta nagy testvéreit.

– Jöjjetek az erdőbe!

Ez volt aztán a furcsa karaván! A kiránduló bútorok! Minden autó, kocsi, villamos megállott az utcán, s szájtátva bámulták a libasorban menetelő bútorokat. Azok pedig meg sem álltak az erdő kellős közepéig. Ott aztán szerteszéledtek, s mentek megkeresni rokonaikat.

Hej, micsoda felfordulás volt az erdőben! A madarak torkuk szakadtából kiáltozták a fák fölött:

– Ilyen se volt még, mióta erdő az erdő! Visszajött a Tölgy, az Akác, a Platán!

A fák el se akarták hinni ezt, de később már csak azon csodálkoztak, hogy mennyire megváltoztak testvéreik a városban.

– Hiszen a tölgynek négy lába van, mint az állatoknak! – kiáltották az asztal felé.

És csodálkoztak a szekrény ajtóin s a fényesre politúrozott székeken is.

De lassan alkonyodni kezdett.

– Ideje lesz hazamenni – vélte a szekrény, s elindult megkeresni társait.

Indult visszafelé a világ legfurcsább turistatársasága, s az erdő fái integető zöld lombokkal búcsúztatták őket.