Egyszer volt, hol nem volt, csodálatos ország volt, az erdőben sok fa volt, rókalyukban róka volt. Libapásztor libát hajtott, ágról csillagot szakajtott, mire hazatért estére, telis-teli a köténye. Hát ebben a szép országban, annak is egy falujában, a falunak is a szélén, de egészen a legszélén, ottan is egy domb tetején, éldegélt egy szegény legény. Vizet forralt teli üsttel, fennhangon beszélt a füsttel: „Füstöcske, szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg egy fűszáltól, fűszál kérdezze meg bogártól, bogár kérdezze meg madártól, madár kérdezze fűzfától… nincs nekem már, csak kolbászom, nincs is nekem maradásom.”

Így szólott a szegény legény, aztán hármat füttyentett, mire rögtön mellette termett fehér szőrű, piros nyelvű kutyája. Meg is kérdezte a szegény legénytől:

-Édes gazdám, miért füttyentettél hármat?

-Azért, kedves kutyám, mert éppen hármat gondoltam. Először azt, hogy aki éhes, annak enni kell. Másodszor azt, hogy elmegyek egy fazék káposztát a szomszéd faluba. Harmadszor azt, hogy rád bízom ezt a fél rőf kolbászt, vigyázzál rá, míg megjövök a káposztával. Akkor aztán olyan kolbászos káposztát főzök, hogy kilenc napig sem éhezünk meg utána!

Ezzel aztán útnak indult a szegény legény. Bal füle mellett egy fehér lepke szállott, jobb füle mellet egy tarka lepke szállott, a feje fölött egy rigómadár énekelt; így haladt az úton a szegény legény.

Fehér szőrű, piros nyelvű kis kutyája meg ott állott a fél röf kolbász mellett, nézte, nézte, aztán így szólott gazdája másik jószágához, az udvar végében legelésző kecskéhez:

-Mit gondolsz, fehér szakállú, megkóstolhatnám én ezt a finom kolbászt?

-Me-e-eg! Me-e-eg! – felelte a kecske, mire a kis kutya leharapott egy jókora darabot a kolbászból. Nyalta is utána a száját, mert ilyen jót még nem evett sohasem, és még egyszer megszólalt:

-Mit gondolsz, szép szakállú pajtás, megehetném én ezt a finom kolbászt?

-Me-e-eg! Me-e-eg! – felelte ismét a kecske, mire a fehér szőrű kis kutya megette az egész fél rőf kolbászt.

Alighogy a kolbász végére ért, megérkezett a szegény legény a káposztával.

-Hű, ilyen meg olyan kutyája! Hát mit tettél velem? Most aztán mit főzök ebédre? Takarodj a házadba, ne is gyere elő onnan három hétig!

Kiabált, veszekedett a szegény legény, de egyszer csak gondolt egyet, és odahívta magához a kecskét:

-Ide figyelj, édes kecském! Én lemegyek a szomszéd faluba egy köcsög tejfelért, hadd főzzek egy kis tejfeles káposztát ebédre. Erre a haszontalan kutyára nem bízhatom, terád bízom, vigyázz a káposztára, míg hazajövök.

Ezzel aztán útnak indult a szegény legény. Bal füle mellett egy ezüstlégy, jobb füle mellett egy aranylégy szállott, feje fölött egy pacsirta énekelt; így haladt az úton a szegény legény. A fehér szakállú kecske meg ott állott a fazék káposzta mellett, de ő bizony nem kérdezett semmit, hanem rögtön nekilátott a káposztának. Mikor a szegény legény visszatért a köcsög tejfellel, már csak az üres fazekat találta a földön.

-Hű, te csúf, gonosz kecskéje, hát mit tettél vele? Takarodj az óladba, ki se másszál onnan három hétig!

Így kiabált szegény legény, de aztán megint gondolt egyet, és odahívta magához fehér szőrű kis cicáját.

-Ide hallgass, édes cicám! Sem a kutyára, sem a kecskére nem bízhatok semmit, terád bízom, vigyázz erre a köcsög tejfelre, míg elmegyek a szomszéd faluba egy rozscipóért!

Ezzel aztán útnak indult a szegény legény. Bal füle mellet egy ezüstdarázs szállott, jobb füle mellett aranydarázs szállott, a fej fölött fülemüle énekelt; így haladt az úton a szegény legény. A fehér szőrű cica meg ott állott a köcsög mellett, és megkérdezte:

-Mi-au? Mi-au?

-Tejfel! Tejfel! – felelte a kutya és a kecske, mire a cica így szólt:

-Ha tejfel, akkor megeszem!

Meg is ette! Már a köcsög alját nyalta, mikor a szegény legény megérkezett a rozscipóval.

De a szegény legény már nem kiabált, nem is veszekedett, csak búsan leült az üst mellé, és így szólt a füsthöz:

-Füstöcske, szállj fel az égbe, kérdezd meg, mi lesz ebédre. Vagy kérdezd meg egy fűszáltól, fűszál kérdezze bogártól, bogár kérdezze madártól, madár kérdezze fűzfától.

Fűzfa így szólt a madárhoz, madár így szólt a bogárhoz, bogár így szólt a fűszálhoz:

-Rozscipó lesz ma ebédre … nosza, itt a mese vége!