Valamikor régen, amikor még a Tihanyi-félszigetet nem Tihanynak hívták, hanem Csendes-szigetnek, és nem félszigetként, hanem szigetként magasodott a mély és hűvös vizű tó, a Balaton fölé, egyszerű, de gazdag népek éltek a nagy víz partján
körös-körül. Gazdagok voltak, mert az emberi élethez szükséges összes javakkal rendelkeztek. Mindenük megvolt, amire életükben szükségük lehetett. Ruháikat asszonyaik szőtték és varrták, melyeket virágok szirmának és a fák termésének
nedveivel festettek színesre.
Szorgos kezek díszítették szebbnél szebb kivarrásokkal az öltözeteket. Az ügyes kezű szíjgyártók lószerszámokat, a vargák és csizmadiák lábbeliket, ház körüli és szántóföldi eszközöket, a halászathoz nélkülözhetetlen hálót, és csónakjaikat is maguk készítették. De minden más mesterségnek is megvolt a tudója. Ám a magas rangú nagyurak és házuk népének selyem-, brokát- vagy bársonyruháihoz az anyagot idegen kereskedők hozták messze földről aranyért, ezüstért, bőr- és szőrmeáruért cserébe.
Nos, ebben az időben, szemben a Csendes-szigettel terült el a nagy tó déli partján a dimbes-dombos föld, amelynek északi részét a Somogy és a Megyer törzsek birtokolták. Ezen a déli parton kisebb-nagyobb hegyek emelkedtek a víztükör
fölé, melyeken várak és őrhelyek helyezkedtek el.
Ecsen nagyúr erődítményszerű vára Boglár hegyén állt, amelynél csak Fonyód hegye volt magasabb pár méterrel. Fonyód, lévén a déli oldal legmagasabb vízparti hegye, hadi célokat szolgált. Onnan figyelték a többi őrpontot, és adtak jelzéseket a Nezde hegyére. A kisebb, pár főből álló őrhelyeken szárazfakongatással, dudaszóval adták tovább a jeleket, ha kellett.
Egyes települések és hegyek nevei ma is megmondják, hogy hol, milyen jelzőeszközzel szólították hadba a népet, vagy milyen módon jelezték a veszedelmet. Ilyen Szárszó, Szemes, Szólád, a Dudahegy, a Nezde-hegy és a többi kiemelkedő terület.
Ecsen boglári várát kőfalak alkották, és ezek tetején négy bástyából, a várfalakon kimagasló őrhelyekről íjjal felfegyverzett őrök vigyázták a tájat. A kapuknál kopjások őrködtek. A vár lakóépületeinek alsó szintjei szintén kőből, felső részei
könnyebb fagerendás szerkezettel készültek. A belső udvart alacsonyabb kőkerítéssel körülvett magaslat választotta el a külső résztől. A kialakított uralkodói udvarháznak két lakótornya volt. Közvetlenül a bejárat fölött hadijelvénnyel díszített pajzs és egy párducokkal díszített zászló hirdette a nagyúr rangját.
Az udvarban, kissé oldalra eső részen, a második torony mellett hadi játékok megszemléléséhez kialakított, árnyat adó, széles födém alatt karos ülőket helyeztek el. A nagyúr és a vár előkelői innen szemlélhették a vitézek hadijátékát és az
ifjak bemutatóját. A harci tanulmányok befejezői is itt mutatták be tudományukat.
A kamrák, pincék, a nagy főzőhely, valamint a mosóhelyiség, a szabadosok és a szolgálók kisebb lakóházai a külső udvar hátsó részében helyezkedtek el. Az uralkodó északi szél miatt az udvar nyugati sarkában éltek és dolgoztak a mesteremberek, fazekasok, faragók, és erre volt a lovak karámja is. A nagyúr lovainak karámja mellett, a kocsiszínben tárolták a szekereket és utazókocsikat.
A belső várépület lakóháza fényűzően berendezett helyiségekből állt. Itt éltek a nagyúr családtagjai. Nagytermében tartották a fontos megbeszéléseket, melyeken a hadi vezetők és az ügyek intézői vehettek részt. Itt hallgatta meg a panaszosokat és itt ítélkezett – jó híre szerint mindig igazságosan – a nagyúr. Az asszonyok lakószobái a jobboldali szárnyat foglalták el. A bal oldali szárnyat csak vendégek érkezésekor nyitották meg.
A nagyúr jeles alkalmakkor a vállán átvetett párducszőrmét hordott, melyet aranycsat fogott össze. Süvegét szintén párducszőrme díszítette, melynek közepén, a homlok fölött aranyos forgóval fölerősített, fölfelé ágaskodó sastoll jelezte
hadi főméltóságát. Nála már csak a fejedelem volt magasabb rangú méltóság. Ezt a fejedelmet, maguk
közül választották. A kiválasztottat a többi nagyúr a feje fölé emelte egy akkora kerek alakú pajzson, amely alatt négy ember megfért, mert azok tartották a hatalmas, bronzból és aranyból készült pajzsot.
Akit egyszer így kiválasztottak, az mindaddig uralkodott, amíg népét okos szóval, bátor tettekkel vezette. A megválasztott fejedelem a nemzetségfők hűségét bírta. Szabadosaival rendelkezhetett, és hadba hívhatta őket az összes szövetséges nemzetség érdekében. Ha a fejedelem nem tartotta esküjét, le kellett mondania rangjáról, és másikat választottak helyette.
Ecsen nagyúr ifjú korában erős és vitéz harcos hírében állt. Sohasem szegte meg az őskőnél tett hűségfogadalmat. Birtokain békében éltek a népek.
A szabadosok harcoltak, ha csatába kellett menni. A földek művelését és az állatok körüli teendőket idegen földről érkezett nincstelenek, a szolgák végezték. A szabadosok a harcban szerzett zsákmányból vagy a harci érdemekért kapott
földek terményeiből, gyümölcseiből, csordáikból adóztak. Ha eladták azokat, akkor ezüst- vagy aranytallérral váltották meg az adót. A nagyúr pedig adózott a fejedelemnek. Így mindenki betöltötte a maga helyét és szerepét a birtokolt
földön. A szabadosok közül hadi érdemek és hadi dicsőség elnyerésével lehetett kiemelkedni, ami által a fejedelemtől kiváltságos jogokat kaphatott a kitüntetett személy.
Az egyik ilyen jog a koponyajog (később pallosjognak nevezték), amelynek birtokosa az igazságszolgáltatás és büntetés során élet és halál felett dönthetett. Így éltek az emberek abban a régi korban, amikor a földi és túlvilági Nagy Szellem
között a táltosok közvetítettek.
Ecsen boglári várát kőfalak alkották, és ezek tetején négy bástyából, a várfalakon kimagasló őrhelyekről íjjal felfegyverzett őrök vigyázták a tájat. A kapuknál kopjások őrködtek. A vár lakóépületeinek alsó szintjei szintén kőből, felső részei könnyebb fagerendás szerkezettel készültek. A belső udvart alacsonyabb kőkerítéssel körülvett magaslat választotta el a külső résztől.
A kialakított uralkodói udvarháznak két lakótornya volt. Közvetlenül a bejárat fölött hadijelvénnyel díszített pajzs és egy párducokkal díszített zászló hirdette a nagyúr rangját. Az udvarban, kissé oldalra eső részen, a második torony mellett hadi játékok megszemléléséhez kialakított, árnyat adó, széles födém alatt karos ülőket helyeztek el. A nagyúr és a vár előkelői innen szemlélhették a vitézek hadijátékát és az ifjak bemutatóját.
A harci tanulmányok befejezői is itt mutatták be tudományukat. A kamrák, pincék, a nagy főzőhely, valamint a mosóhelyiség, a szabadosok és a szolgálók kisebb lakóházai a külső udvar hátsó részében helyezkedtek el. Az uralkodó északi szél miatt az udvar nyugati sarkában éltek és dolgoztak a mesteremberek, fazekasok, faragók, és erre volt a lovak karámja is. A nagyúr lovainak karámja mellett, a kocsiszínben tárolták a szekereket és utazókocsikat.
A belső várépület lakóháza fényűzően berendezett helyiségekből állt. Itt éltek a nagyúr családtagjai. Nagytermében tartották a fontos megbeszéléseket, melyeken a hadi vezetők és az ügyek intézői vehettek részt. Itt hallgatta meg a panaszosokat és itt ítélkezett – jó híre szerint mindig igazságosan – a nagyúr. Az asszonyok lakószobái a jobboldali szárnyat foglalták el. A bal oldali szárnyat csak vendégek érkezésekor nyitották meg.
A nagyúr jeles alkalmakkor a vállán átvetett párducszőrmét hordott, melyet aranycsat fogott össze. Süvegét szintén párducszőrme díszítette, melynek közepén, a homlok fölött aranyos forgóval fölerősített, fölfelé ágaskodó sastoll jelezte
hadi főméltóságát. Nála már csak a fejedelem volt magasabb rangú méltóság. Ezt a fejedelmet, maguk közül választották. A kiválasztottat a többi nagyúr a feje fölé emelte egy akkora kerek alakú pajzson, amely alatt négy ember megfért, mert azok tartották a hatalmas, bronzból és aranyból készült pajzsot.
Akit egyszer így kiválasztottak, az mindaddig uralkodott, amíg népét okos szóval, bátor tettekkel vezette. A megválasztott fejedelem a nemzetségfők hűségét bírta. Szabadosaival rendelkezhetett, és hadba hívhatta őket az összes szövetséges nemzetség érdekében. Ha a fejedelem nem tartotta esküjét, le kellett mondania rangjáról, és másikat választottak helyette.
Ecsen nagyúr ifjú korában erős és vitéz harcos hírében állt. Sohasem szegte meg az őskőnél tett hűségfogadalmat. Birtokain békében éltek a népek. A szabadosok harcoltak, ha csatába kellett menni. A földek művelését és az állatok körüli teendőket idegen földről érkezett nincstelenek, a szolgák végezték. A szabadosok a harcban szerzett zsákmányból vagy a harci érdemekért kapott földek terményeiből, gyümölcseiből, csordáikból adóztak.
Ha eladták azokat, akkor ezüst- vagy aranytallérral váltották meg az adót. A nagyúr pedig adózott a fejedelemnek. Így mindenki betöltötte a maga helyét és szerepét a birtokolt földön. A szabadosok közül hadi érdemek és hadi dicsőség elnyerésével lehetett kiemelkedni, ami által a fejedelemtől kiváltságos jogokat kaphatott a kitüntetett személy.
Az egyik ilyen jog a koponyajog (később pallosjognak nevezték), amelynek birtokosa az igazságszolgáltatás és büntetés során élet és halál felett dönthetett. Így éltek az emberek abban a régi korban, amikor a földi és túlvilági Nagy Szellem
között a táltosok közvetítettek.
(fejezet a Sziványványkapu című könyvből)
