Skip to content

Devecsery László: Segítség, sok a hó!

    Segítség ,sok a hó!

    A Mikulás már aludt. Reggel korán kellett indulnia, hogy minden kedves kis barátjához eljusson. A szánkó telis-tele ajándékokkal. Örülnek majd a gyerekek!Talán még álmában is erre gondolt. Igazán szépet álmodott. Mindenütt mosolygó, kacagó gyerekeket látott, akik énekeltek, táncoltak és verset mondtak.

    Jókedvűen pillantott mindegyikükre, s örömmel látta, mennyit nőttek tavaly óta. Éppen énekelni akart – együtt a vidám gyereksereggel -, amikor recsegés, ropogás szakította félbe az álmot. Felriadt.

    Alig tudta kinyitni a szemét. Legszívesebben aludt volna tovább, de az a rettenetes hang ismétlődött. Gyorsan felkapcsolta a villanyt. Ránézett az órára. Annak a hangját gondolta recsegésnek, ropogásnak, hegyomlásnak, földrengésnek…, pedig csak azt jelezte:

    – Ideje felkelni, fürgén útra kelni!

    Mosakodott, fésülködött, felöltözött, a reggeli tornáról sem feledkezett el. Hamar reggelizett és alaposan fogat mosott, azután magára vette jó meleg bundáját, hiszen nagyon hideg van odakint.

    – Először kinyitom a kaput, addig se fázzanak a szánkó előtt a szarvasok! – gondolta.

    Egy fordítás, két mozdulat, ám a kapu zárva maradt. Hiába nyikordult-csikordult a kulcs, s fordult el a zárban, hiába nyomta a kilincset… Nyomta, húzta, cibálta, lökdöste, bökdöste: semmi!

    A másik kapuhoz szaladt. Nem nyílt. A harmadikkal és a negyedikkel is feleslegesen próbálkozott.

    – Több kapu nincs! Ráadásul mindegyik kifelé nyílik.

    Felnézett a magasba. Sűrű pelyhekben hullt a hó. Lepillantott: térdig gázolt ő is ebben a csodálatos fehérségben.

    – Biztosan a sok-sok hó torlaszolta el a kapukat! A gyerekekhez pedig el kell mennem! Kár, hogy nem tudok repülni! Hogyan szabadulhatnék ki a Mikulásvár fogságából?

    Tűnődött, gondolkodott. Beszaladt a házba, fel a toronyba. Meghúzta a várharang kötelét. A csendes hóesésben messzire szállt a bimmm-bammm…Madarak, őzek, szarvasok és az ébredező mókusok figyeltek a szavára. Mindenki a Mikulás-hegy oldalára szaladt. Alig találták meg a bejáratot, úgy beborított mindent a hó.

    – Segítenünk kell a Mikulásnak! – mondták a madarak.

    -Segíteni, segíteni! Hogyan segítsünk? Bemenni sem tudunk! – morgolódtak az őzek és a szarvasok.

    -Ti legalább tudtok repülni – szóltak a mókusok, akik legszebb álmukból ébredtek…

    Megszólalt a legöregebb, legbölcsebb szarvas:

    – A madarak repüljenek, a mókusok másszanak be a várba! Odabent kérdezzétek meg, hogyan tudnánk segíteni…Mi addig idekint patáinkkal kaparjuk a kapu előtt a havat.

    Amint mondta, úgy is tettek. A madarak repültek, a mókusok másztak, s egykettőre a Mikulás előtt álltak.

    -Szervusztok, kedves kis barátaim! Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek. Nem tudom, mit tegyünk…Sok-sok gyerek vár mindenütt. Az ablakokban szépen kitisztított kis cipők. A szánkóm tele ajándékkal. Én meg ki se tudok lépni az udvarról.

    -Mi a csőrünkbe csippentjük az ajándékokat, s elvisszük mindenkinek…- ajánlották a madarak.

    – Mi puttonyt teszünk a hátunkra, abba rakjuk a meglepetést… – javasolták a mókusok.

    – Kedvesek, aranyosak vagytok, ám a nagyobb ajándékokat el sem bírnátok. Olvasni sem tudtok. Pistinek vinnétek azt, amit Kati vár…Örömből szomorúság, meglepetésből csalódás lenne! Köszönöm, de nem ez a megoldás. Nekem kell kijutnom! Hogyan? Még nem tudom…

    – Eszembe jutott valami- szólt a bagoly.

    -Mondd gyorsan! – sürgették a többiek.

    -Mit gondoltok, melyik állat a legerősebb a környéken?

    -A medve! A medve!

    -A medve alszik. Minden óvodás tudja! S ha csak egyszerűen aludna, de mélyen alszik, nagyon-nagyon mélyen.

    -Ráadásul horkol, hogy zeng belé a vidék!

    – Fel kell ébreszteni! Ezt a sok-sok havat csupán ő tudja eltakarítani a kapu elől.

    -Gyorsan keressük meg!

    A madarak repültek, a mókusok fürgén másztak. Odakint elmondták a többieknek, hogy mit kell tenniük.

    Hamarosan a mackó barlangjához értek. Megálltak. Hallgatóztak, füleltek. Rémisztő, ijesztő és rettentő hangokat hallottak. Óvatosan belopakodtak.

    Odabent, jó meleg dunnája alatt, hanyatt fekve aludt a maci, és horkolt, és horkolt, és horkolt. Visszhangzott a barlang, zengett-bongott az erdő, a hegy. Az állatok szólongatják, cirógatják, simogatják, csiklandozzák, ébresztgetik, keltegetik, ám az álom nem szűnik, nem szökik.

    Ekkor eszükbe jutott a kicsi, játékos kedvű, mindenkit utánzó nyuszi. Elszaladtak érte, s a barlangba hívták.

    – Kedves Nyuszkó! Légy szíves, utánozd a rigó fütyülését, a kakukk hangját, a békák brekegését!

    – Ha csak ez kell, megteszem én!

    Azzal fütyült, kakukkolt, brekegett, a mackó is beleremegett. Felnézett, s nagy csodálkozva kérdezte:

    – Itt a tavasz? Felkelek.

    Nyújtózott egy nagyot. Az állatok megnyugtatták:

    – Nincs még tavasz, tél borul az erdőre…

    – Akkor miért keltettetek fel?

    – A segítségedet szeretnénk kérni…

    – Éppen ilyenkor, amikor a legszebbet álmodtam…Annyi mézet én életemben nem láttam…üüüm…Miben segíthetek?

    – A Mikulás…

    – A Mikulás? Miért nem ezzel kezdtétek?

    – Nagyon sok hó esett az éjszaka. Eltorlaszolta a Mikulásvár kapuját. Nem tudja kinyitni, ajándék nélkül maradnak a gyerekek!

    – Dehogy maradnak! Dehogy maradnak! Brum-brum, sőt: brumm-brumm, azt a havat szeretném én látni, amelyikkel nem bírok el! Gyerünk, szedjétek a lábatokat! A szárnyaitokat se kíméljétek!

    Hipp-hopp, hipp és hopp, oda is értek. A medve vezetésével mindannyian munkához láttak.

    Odabent a Mikulás izgatottan várt, várakozott…Egyszer csak megnyikordult, megcsikordult a kapu. Kitárult. Vidám állatsereg köszöntötte.

    – Köszönöm a segítséget! Köszönöm, hogy nem maradtak ajándék nélkül a gyerekek! Köszönöm! Köszönöm!

    – Neked mindig szívesen segítünk. Most siess utadra, el ne késs!

    A Mikulás felpattant a szánkóra, az ajándékok tetejére, s csengő-csilingelve-énekelve, víg örömmel indult útjára. Barátai még akkor is hallották a hangját, mikor a hegyoldal eltakarta előlük.

    A medve visszafeküdt jó meleg ágyába. Pillanatok alatt elaludt. Másnap reggel felébredt. Felkelt, a barlang szájához ment. Kinézett. Elállt a hóesés. A végtelen fehérségben lábnyomokat pillantott meg. Távolodó énekszót hallott. Majdnem megbotlott valamiben…Ránézett. Nem akart hinni a szemének. Lehajolt, felemelte azt az óriási üveget, ami tele volt a legfinomabb akácmézzel.

    Az üveg mikulászacskóban volt…

    Pin It on Pinterest