Skip to content

Móra Ferenc: Rétesfoltozás

    Rétesnyújtás

    Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elöl Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes.

    – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska ölébe kuporodott, a Garas kutya meg a Vilmácska ölibe ugrott föl.

    – No szépen vagyunk – mondom nekik -, most már, ugye, meg se állunk a túri vásárig?

    Úgy ugrott le a három vendég az ölemből, mint a labda.

    – Mit keresnénk mi a túri vásáron, mikor a mi házunknál van a lakodalom!

    – Aztán ki a vőlegény?

    – A bádog juhászlegény.

    – Aztán ki a menyasszony?

    – A porcelán kisasszony.

    – Tyuhaj – ütöm össze a bokámat -, ennek már fele se tréfa! Hamar a sarkantyús csizmámat, hamar az ünneplő gúnyámat, mert itt már csak én leszek a násznagy.

    – Jaj, apuka – sóhajtja el magát Pannácska -, csakhogy kis hiba van.

    – Kis baj nem nagy baj, virágszálam.

    – Sáros a bocskora a vőlegénynek, meg kellene tisztogatni szegénykének – magyarázta Vilmácska.

    – Hamar-hamar, hamar-hamar – sietett a Garas kutya is.

    – Hm, a magam csizmáját se szoktam tisztogatni, nemhogy a bádog juhászlegény bocskorát – szabódtam a nagy tisztességtől.

    – Másképp nem lesz lakodalom!

    – Mi lesz aztán a jutalom?

    – Kezet foghatsz a vőlegénnyel – biztatott Pannácska.

    – Táncolhatsz a menyasszonnyal – ígérte Vilmácska.

    – Megkóstolhatod a mákos rétest – tódította a Garas.

    Micsoda, hát még mákos rétes is lesz? Kötöm elejbem a kötőt, kapom kezembe a kefét, szaladok a tornácra.

    – Hát hol az a sáros bocskorú vőlegény, hadd nézzek a szemibe!

    Ott állt a jámbor a falhoz támasztva, de bizony nem nagyon nézegettem én a szemébe, volt nekem egyéb látnivalóm is. Soha olyan szépet, mint ahogy anyuka nyújtotta a rétest a hosszú asztalon! Mintha angyalkezek lebegtetnének valami mesebeli patyolatot, úgy lengett, ringott a hófehér tészta. Még a Garas kutya is úgy ott felejtette magát nagy bámulatában, hogy még tán ma is ott volna, ha Pannácska meg nem rázza a fülét:

    – Jaj, jaj, milyen lusta vendéghívogató vagy te, Garas! Szaladd be hamar az alvéget, felvéget: igyekezzék, aki szépet akar látni, siessen, aki olyat akar enni, amilyet még nem evett.

    A Garas elindult, magam is megszégyelltem magam, bocskoron csíptem a juhászlegényt: gyerünk, atyafi, tisztálkodni! Anyuka meg bement a menyasszonyt öltöztetni, a rétest rábízta a kislányokra:

    – Vigyázzatok a tésztára, lelkeim, míg én helyrehozom a menyasszony ábrázatát.

    Nem is vigyáztak még úgy rétesre, mióta a rétest kitalálták, mint ahogy ezt őrizte kerekre nyílt szemmel a két kisleány. Nemhogy szólni: pillantani se mertek, úgy nézték a patyolat tésztát. Az meg egyre kelt, dagadt, rengett-ringott minden szellőrezzenésre, s olyan buborékokat vetett, akár a patak. Az ám, addig ingott-lengett, hogy egyszer csak a buborékok elpattannak. Nem maradt egyéb belőlük, csak a helyük: egy-egy nagy kerek folt.

    Pannácska elsikoltotta magát:

    – Jaj Istenem! Látod, Vilmácskám?

    – Jaj, jaj, látom ám, Pannácska.

    – Mit látsz, Vilmácska?

    – Azt a sok lyukat a rétesben, Pannácska.

    Mi lesz most, uram, teremtőm? Két ijedt kislány addig-addig nézett egymásra, hogy egyszerre Pannácska tapsikolni kezdett.

    – Tudod mit, Vilmácska? Foltozzuk meg a rétest!

    – Ejnye, Pannácska, éppen én is azt akartam mondani. Befoldjuk az egyik sarkával a másikat!

    Az ám, csakhogy a rétesnek olyan természete van, hogy nem szereti, ha foltozzák. Inkább tovább szakad, de a foltot nem tűri magán. Hasad, reped, foszlik, morzsolódik, s mire szélitül a közepéig ér a két kislány, akkorra éppen csak a nyoma marad a rétestésztának. Tenger sok morzsa, elég lenne egy erdő madarának.

    Mire visszaértem, ragyogott már a vőlegény bocskora, hogy csak úgy vakított. De mit ér ez, ha oda van a rétes? Ijedtemben elejtettem a bádogjuhászt a lépcső alján, nyakig merült a sárba szegény feje. Anyuka meg haragjában a menyasszonyt ejtette ki a kezéből. Annak meg éppen csak annyi baja történt, hogy betörte egy kicsit a porcelán fejét. Attól félek, hogy most már még a nyakig sáros juhászlegény se veszi el.

    Akkorára nagy lelkendezve megérkezett a Garas kutya is.

    – Alássan jelentem, jön a tenger vendég! Rétest akar enni az alvég, a felvég!

    – Rétest, Garas, rétest? – sikoltott a két kis rétesfoltozó. S mérgükben úgy helybenhagyták Garas pajtást a porolópálcával, hogy sohse felejti el, mikor foltoztak minálunk mákos rétest.

    Pin It on Pinterest