Prisvin: Fogolyfa

[Total: 0    Average: 0/5]

Egy nyírfa legfelső ágaival annyi havat gyűjtött össze, hogy olyan volt végül, mint egy hógolyó. A fa teteje a hó súlya alatt meghajlott. Néhány enyhe nap következett, amikor ismét hó esett, és nőtt a hógolyó. A hótömeg súlya a felső ágakat és vele együtt a fa törzsét akkor félkörívben a földig hajlította, s a fa így is maradt, lebéklyózva, a tavaszi olvadásig. A fa törzsének íve alatt egész télen átjártak az erdő állatai, nagy ritkán egy-egy siető ember is. Körös-körül a büszke fenyők néztek le a meghajlott nyírfára, mint uralkodók az alattvalóikra.

Tavasszal a nyírfa törzse ismét felegyenesedett, a fenyőfákéval egy sorban állt. Ha ezen a rendkívüli havas télen meg nem hajolt volna, akkor ezentúl télen-nyáron, mindig a fenyőkkel egy sorban maradhatott volna. De mivel egyszer meghajolt, attól kezdve a legkisebb hó is meggörnyesztette, s végül már minden évben, minden télen ív alakban görnyedt az ösvény fölé.

Havas télidőben fiatal erdőbe szörnyen nehéz, szinte lehetetlen behatolni. Ott, ahol nyáron a fák között széles csapás vezet, most keresztben földig hajlott fák torlaszolják el az utat. Oly mélyen hajolnak, hogy talán csak egy nyúl tudna alattuk átbújni. Én azonban ismerek egy egyszerű varázsszert, amelynek segítségével végig lehet menni egy ilyen úton, anélkül, hogy kúszva kellene elbújni a meghajlott fák alatt.

Török magamnak egy jó vastag ágat, ezzel jókorát ütök a meggörnyedt fákra. A súlyos hótömeg szanaszét repül, a fa felkapja fejét, törzse kiegyenesedik, és utat nyit előttem. Így haladok, lassan lépkedve az erdőben, varázsütéseimmel egyik fát a másik után szabadítom föl.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük