Prisvin: A beszélő varjú

A beszélő varjú
[Total: 0    Average: 0/5]

Az eset, amit most elmondok, velem történt meg egy ínséges esztendőben. Fiatal, sárga csőrű vetési varjú szállt minden reggel az ablakom párkányára. Alighanem árva lehetett. Abban az időben volt nekem egy zsák hajdinám – hajdinakásán éltem, az volt az egyetlen táplálékom.

Ha megjött a kis varjú, szórtam neki belőle, s megkérdeztem:

– Kását kérsz, kis bolond?

Megette, elrepült. És így mindennap, egy teljes hónapig. Azt akartam elérni, hogy a kérdésemre: “Kását kérsz, kis bolond?” – azt felelje: “Kérek.”

De a kis varjú csak tátogott sárga csőrével, s piros nyelvecskéjét nyújtogatta. Meguntam, hogy tanítgassam – abbahagytam az oktatást.

Ősszel nagy baj ért. Egyik nap benyúlok a ládába hajdinakásáért, hát uramfia! – a láda üres volt. Valaki ellopta az egészet! Volt egy fél uborka a tányéromon, még azt is elvitte a tolvaj.

Korgó hassal kellett lefeküdnöm. Egész éjjel csak forgolódtam, nem jött álom a szememre. Reggel megnéztem magam a tükörben, sápadt voltam.

Kipp-kopp! Valaki kopog az ablakomon. Ott ül a varjú a párkányon, és a csőrével dobol az ablaküvegen.

“Itt a pecsenye!” – villant át az agyamon.

Kinyitottam az ablakot, és meg akartam fogni a varjút. Elugrott előlem, s felült egy fára. Én utána, ki az ablakon, s fel a fára. Ő meg feljebb szállt. Én utána. Megint feljebb szállt – fel a fa legtetejébe. Oda már nem mehetek utána: erősen himbál. A selma még lenéz rám biztos magasságból, és azt mondja:

– Ká-sát kérsz, kis bo-lond?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük