Kovács Barbara: Peti és a Télapó

Peti és a Télapó
[Total: 0    Average: 0/5]

Az úgy volt, hogy Peti nem szeretett köszönni. Senkinek. Sem a szomszéd bácsinak, sem a közértes néninek, sem a doktor néninek, se anya barátnőjének, de még az óvónéninek sem. És minél többször hallotta, hogy: ” Na, köszönj szépen Petike”, annál kevésbé szeretett köszönni. Nem is köszönt. Sőt, újabban, ha anya, vagy apa valakaivel találkozott az utcán, amikor Peti is ott volt, Peti még a fejét is elfordította, és megpróbált úgy tenni, mintha ott se lenne.

Tél volt. Hómaszatosak voltak az utcák, varjak köszörülték torkukat az útszéli fák dermedt ágain.

– Biztosan ők is a télapós dalokat gyakorolják, mint mi az oviban. – gondolta Peti, és már előre tervezgette, mi mindent kér Télapótól, ha majd találkozik vele. Anya gyakran magával vitte Petit, amikor vásárolni ment. Üzletről üzletre jártak, nézegették a feldíszített kirakatokat, tolongtak a tömegben, és néha vásároltak is valamit. Peti természetesen a boltokban sem köszönt, sem a véletlenül arra vetődő ismerősöknek, se az eladóknak, szóval senkinek.

Egyik alkalommal, amikor egy zsúfolt üzletben anya már a pénztárnál állt sorba, Peti, aki ott bámészkodott anya közelében egy játékpultnál, hirtelen észrevett egy olyan társasjátékot, amivel az oviban nagyon szeretett játszani, és már rég meg akarta kérni anyát, vegyen otthonra is ilyet.
– Anya, nézd, itt van olyan, mint az oviban! Vegyük meg, kérlek! – futott anyához, de anya éppen beszélgetett valakivel. Egy bácsival. Petinek ismerős volt a bácsi, emlékezett rá, hogy gyakran szoktak találkozni az utcán.

– Köszöntél, Petikém ? – szólt rá anya. Peti azonban elbújt anya mögé.
– Ejnye Peti, ne butáskodj, ismered Sanyi bácsit, már sokszor találkoztatok, itt lakik a közelben. Na, ne bújj el, üdvözöld Sanyi bácsit!
– Anya, mutatni szeretnék valamit! – suttogta Peti anya háta mögött. – Ott van az a társas, amit annyira szeretnék!
– Mit szeretnél olyan nagyon Petike? – kérdezte Sanyi bácsi.
– Anya, gyere! – huzgálta anya kabátját Peti.
– Nekem is elmondhatod, hátha tudok beszélni a Télapóval. Szívesen megmondom neki, hogy milyen ajándékot szeretnél!

– Sanyi bácsi, te ismered a Télapót ? – kérdezte anya csodálkozva.
– Igen. Azt a Télapót, aki az oviban ajándékozza meg a gyerekeket, és ebbe az áruházba is el szokott jönni, hogy meghallgassa és felírja a gyerekek kívánságait, azt a Télapót nagyon jól ismerem. Holnap már biztosan itt lesz, hiszen három nap múlva már szét kell hogy hordja az ajándékokat, és addig még nagyon sok gyereket kell meghallgatnia. Petike, kérd meg anyát, hozzon el holnap is ide, akkor beszélhetsz is a Télapóval, megmutathatod neki azt a társast, amit szeretnél. Nekem most mennem kell. Szervusz Peti, szervusztok!

– Szervusz Sanyi, üdvözlöm Katit, meg a gyerekeket! – búcsúzott anya Peti kezét megszorítva, hogy köszönjön ő is, de Petike csak nézett Sanyi bácsi után , meg nem szólalt.
Másnap anya elment Petivel az áruházba. Télapó már ott volt. Rengeteg gyerek tolongott körülötte, és ő mindegyikkel kedvesen beszélgetett.

Aztán sorban ölbevette őket, meghallgatta a kívánságaikat. Peti is odafurakodott, és jó hangosan kiabálta:
– Szervusz Télapó, én is itt vagyok! – pedig anya most nem is mondta, hogy köszönjön. A Télapó azonban nem hallotta Peti köszönését, sőt, mintha a hangját sem hallotta volna. – Tééélapóóóó! – kiáltott ismét Peti, és még közelebb nyomakodott. Már egészen közel volt, de a Télapó oda sem figyelt, pedig Peti olyan hangosan kiabált, hogy azt nem lehetett nem meghallani. Peti Télapó elé küzdötte magát a tömegben, és teli torokból kiabálta: – Téélapóóó, szervusz, kérek ajándékot, én is kérek, azt a piros dobozos társaaaast!

Télapó nem, hogy nem válaszolt, de még el is fordult Petitől. Peti sírvafakadt. Már majdnem visszindult anyához, amikor a Télapó mégis ránézett. Hosszan nézte Peti könnyes arcát, elmosolyodta magát, de nem szólt Petihez, sőt, hirtelen újra elfordult tőle, és egy kislánnyal kezdett beszélgetni. Petinek valahogy nagyon ismerősnek tűnt a Télapó kedves mosolya, de annyira elkeseredett, hogy nem is tudott azon gondolkozni, mitől olyan ismerős a Télapó.

– Anyaaa… a Télapó nem beszélt velem, meg sem hallgatott, pedig észrevett…tuhudohooom…- bőgött Peti anya kabátjába. – Még csak visszaha sehe köszönt nehekeheeem!
– Nagyon sajnálom. – mondta anya. – Vajon mi lehet az oka? Te sem tudod?

Többet nem mentek az áruházba. Elérkezett a Télapó napja. Délelőtt az oviba jött a Télapó. A gyerekek kórusban köszöntek neki, aztán verset mondtak, énekeltek. Ezután a Télapó mindenkivel külön beszélgetett egy kicsit. Peti, ahogy figyelte, rájött, honnan volt olyan ismerős már az áruházban is. Hát persze, Sanyi bácsira hasonlított, de nagyon. Peti izgult. Remegő lábakkal ment oda Télapóhoz, félt, hogy megint úgy jár majd, mint az áruházban. Még a hangja is remegett, amikor megszólalt.

– Szervusz Télapó!
– Szervusz Petike. – mondta a Télapó. – Nem tudom miért járja az a hír, hogy te nem tudsz köszönni, hiszen akkor is köszöntél, amikor bejöttem, meg most is. És milyen szép hangosan. Úgy tudom jó kisfiú vagy, tessék itt az ajándékod.! Ne búsulj, majd én elmesélem mindenkinek, hogy igenis tudsz köszönni.
Peti nagyon boldog volt. És este otthon a csizmája mellett, a csokik között megtalálta azt a társast, amire vágyott. De még ennél is jobban örült annak, hogy most már mindenki tudni fogja róla, hogy már tud köszönni. És ettől kezdve Peti az utcán is, a boltban is, az oviban is köszönt mindenkinek. Sanyi bácsinak különösen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük