Skip to content

Ela Peroci: Papucsok

    Papucsok

    Kisfaluban kicsik a házak, mind fehér, a tetők pirosak, az ablakok zöldek. Az udvarok tisztára söpörve, az út is tiszta.

    Minden házban van kisgyerek, mind papucsban jár, pirosban, kékben, zöldben. Kisfalu nagyon rendes kis falu, csak a gyerekek rendetlenek. Amikor este aludni mennek, egyik sem teszi a helyére a papucsát. Másnap reggel aztán kereshetik az asztal alatt, a kemence mögött, apa kabátzsebében. Keresik, de nem találják. Egy reggel, mikor már az egész falu a meleg kávé édes illatával teli, Jancsi hiába kereste a papucsát.

    – Anya, hol a papucsom? – kérdezte.

    – Miért nem tetted a helyére? – felelte anya. – Látod, most elvitte cica.

    Ugyanígy járt Sári is a szomszédban, Tini két házzal arrébb, Toncsi, a szemközti házban. Ezen a reggelen Kisfaluban minden rendetlen gyerek papucsát elvitte a cica. A gyerekek mezítláb reggeliztek, és reggeli után nem szaladhattak ki az udvarra, mert meg hűvös volt odakint, és mezítláb megfáztak volna. Később kisütött a nap, fölmelegedett az idő, a gyerekek mezítláb, tarka ruháikban kiszaladtak az utca.

    – Hol a papucsod? Hol a papucsod? – kérdezgették egymást. – Elvitte a cica.

    – Az enyémet is!

    – Az enyémet is! – felelgettek.

    – Hol lakik a cica? – kérdezte valamelyik.

    – Menjünk, keressük meg a cica házát! – kiáltotta Jancsi. Ennek mindnyájan megörültek, s azon nyomban el is indultak.

    Az erdő közepén egy fehérre meszelt, piros tetős házacskát talált. Az ajtón tábla:

    MIRCI CICA CIPÉSZ

    Mirci meghallotta a gyerekek hangját, és ajtót nyitott.

    – Mit kívántok, gyerekek?

    – A papucsainkat. Add vissza, kérlek, a papucsainkat – kérlelték.

    Mirci kinyitotta az ajtót, és betessékelte őket. A falakom polcok, a polcokon papucsok, pirosak, zöldek, kékek, az egész falu minden gyerekének papucsa. És milyen szép rendben! Úgy sorakoztak egymás mellett, mint a katonák!

    – Keresse meg mindegyik a magáét – szólt Mirci.

    Ez bizony nem volt könnyű. A papucsok tiszták voltak, megfoltozva, megvarrva, rendbe téve mind. A gyerekek alig ismertek rájuk. De azért előbb-utóbb mindegyik megtalálta a magáét, csak a legkisebb, Bogyóka nem.

    – Ha meg nem leled, mezítláb mész haza – szólt rá Mirci.

    Bogyóka elpityeredett, a lába fázott. Az ő papucsa elnyűtt volt, rongyos, a polcon meg csupa szép rendbe szedett papucs maradt.

    – Megfázom – panaszkodott a kisfiú a cicának.

    – Te vagy a legkisebb, de a legrendetlenebb is! – szidta össze a cica -de valóban megfáznál, ha mezítláb mennél haza – enyhölt meg aztán, és előhozta Bogyóka papucsát. Mire leesik a hó, újat varrok neked – ígérte. Meghallották ezt a többiek is. Visszaszaladtak, és kérték Mircit: – Nékem is!

    – Nekem is!

    – Varrok nektek is – intett nekik Mirci, s azzal becsukta az ajtót. Az ablaküvegen át nézte, amint a tarka ruhás, piros, lék, zöld papucsos gyerekek hazafelé indultak. Leghátul Bogyóka botladozott.

    Esik már a hó. Itt a tél. Mirci cica varrja már az új papucsokat. Pirosakat, zöldeket, kékeket. Mindet nyusziprémmel béleli, hogy jó meleg legyen, és meg ne fázzanak benne a gyerekek.

    Mit gondoltok, helyre teszik-e ezután a papucsaikat, mielőtt este aludni mennek?

    Pin It on Pinterest