Skip to content

Vlagyimir Szutyejev: Miau

    Miau
    A Kutyus a pamlag előtt aludt a szőnyegen.
    Álmában egyszerre csak úgy hallotta, mintha valaki azt mondaná:
    – Miau !
    Felkapta a fejét, körülnézett – sehol senki !
    „Biztosan álmodtam az egészet” – gondolta, és kényelmesen visszafeküdt.
    De megint csak azt mondta valaki:
    – Miau !
    Ki nyávogott ? A Kutyus felugrott, körülfutotta a szobát, benézett az ágy
    alá, az asztal alá – sehol senki ! Felmászott az ablakpárkányra is.
    Meglátta a Kakast, amint az ablak előtt az udvaron sétálgatott.
    „Biztosan ez ébresztett fel” – gondolta a Kiskutya, és kifutott az udvarra a
    Kakashoz. – Te nyávogtál ? – kérdezte.
    – Én nem nyávogok, én beszélek – csapkodott a Kakas a szárnyával, és
    tüstént elkiáltotta magát:
    – Kukurikuuú !
    – Mást nem tudsz beszélni ?
    – Nem, csak azt, hogy „kukurikú” – válaszolta a Kakas.
    A Kutyus a hátsó lábával megvakarta a fülét, és visszament. Alighogy a
    lépcsőhöz ért, ismét megszólalt valaki:
    – Miau !
    „No, most megvagy”! – szólt magában a Kiskutya, és mind a négy lábával
    kaparni kezdte a földet a feljárat alatt. Jókora lyukat ásott, s a lyukból egy
    szürke egérke ugrott elő. – Te nyávogtál ? – kérdezte tőle szigorúan a Kiskutya.
    – Cin, cin, cin – cincogta a Kisegér -, én nem, de ugyan ki nyávoghatott ?
    – Valaki azt mondta, hogy „miau”.
    – Közel ? – nyugtalankodott az Egérke.
    – Hát itt, egészen közel – felelte a Kutyus.
    – Juj, de félek ! Cin, cin, cin, – cincogta az Egérke, és besurrant a feljáró alá.
    A Kutyus elgondolkozott. Most pedig a kutyaól mellől hallatszott jó hangosan:
    – Miau !
    A Kiskutya háromszor is körbefutotta az ólat, de senkit sem talált. Odabent azonban
    valaki mozgolódott. „Itt van hát – gondolta magában. – Mindjárt megfogom !” – és
    közelebb lopódzott az ólhoz. Láncát csörgetve, hatalmas, bozontos kutya ugrott eléje.
    – R-r-r-r ! – morgott a Kutya.
    – Én… én csak megakartam tudni…
    – R-r-r-r- !
    – Ön nyávogott talán ? – suttogta a Kiskutya, és behúzta a farkát.
    – Én ?! Talán gúnyolódsz, ebadta ?!
    A Kutyus ugyancsak szedte a lábát, elfutott a kertbe, és egy bokor alá bújt.
    És itt, éppen a feje fölött, valaki megint azt mondta:
     – Miau !
    Kikukucskált a bokor alól. Az orra előtt egy virágon bolyhos méhecske ült.
    „Itt van hát, aki nyávogott !” – és be akarta kapni a Méhet.
    – Z-z-z-z ! – zümmögött sértődötten a Méhecske, és belecsípett a Kutyusba.
    A Kutyus feljajdult, nekiiramodott, a Méh utána.
    – Züm, züm, megcsíplek ! Züm, züm, megcsíplek !
    Futott a Kutyus a tóhoz – és beleugrott a vízbe !
    Amikor újra kidugta a fejét, a méh már nem volt sehol. És ekkor hirtelen
    megint nyávogott valaki:
    – Miau !
    – Te nyávogtál ? – kérdezte csuromvizesen a Halat, amelyik mellette úszott el.
    A Hal nem válaszolt semmit, csak a farkával csapkodott, és eltűnt a tó mélyén.
    – Kva-kva-kva ! – nevetett a Béka, aki egy vízililiom tetején ült.
    – Hát te nem tudod, hogy a halak nem beszélnek ?
    – Talán bizony te nyávogtál ? – kérdezte a Kutyus a Békát.
    – Kva-kva-kva ! – hahotázott a Béka. – Milyen buta vagy ! A békák csak brekegnek.
    És beugrott a vízbe… A Kiskutya csuromvizesen, feldagadt orral hazaballagott.
    Szomorkodva feküdt a pamlag elé a szõnyegre. Egyszerre csak újból hallotta:
    – Miau !
    Felugrott – és íme, az ablakpárkányon ott kucorgott a Cirmos. – Miau – nyávogott a Kiscica.
    – Vau-vau-vau ! – ugatott a Kutyus, aztán eszébe jutott, hogyan morgott a bozontos Komondor,
    és ő is morogni kezdett: – R-r-r-r ! A Cica felhúzta a hátát, és fújt: – S-s-s-s !
    Aztán prüszkölt: Fr-fr ! És kiugrott az ablakon. A Kiskutya pedig szépen visszament a
    szőnyegre, és lefeküdt aludni. Most már tudta, ki nyávogott.

    Pin It on Pinterest