Egy medvetáncoltató kocsmához érkezett, kapujához kötötte a medvét, s bement egyet inni a kocsmába. Odaérkezett egy postakocsis a trojkával. Odakötötte a rudast s ő is bement. Kalács volt a postakocsis szekerében. Megérezte a medve, hogy a szekérből jó szag árad, eloldotta magát, odament, felmászott s elkezdett a szénában kutatni.

A lovak hátranéztek s szép csendesen megindulva távolodni kezdtek. A medve belefogódzik az oldalrúdba s nem tudja, hogy mit is tegyen. A lovak meg hovatovább mindig jobban beletüzesednek. A medve szorítja két első lábával a két oldalrudat és csak a fejét forgatja, hol jobbra, hol balra. A három ló hátra-hátrapillant – még gyorsabban robognak az úton, le a hegyről, fel a hegynek… A gyalogosok alig tudnak félreállni. Tajtékosan vágtatnak a lovak, ül a medve a szekéren, szorítja az oldalrudat s ide-oda pillant. Látja, hogy a dolog komolyabbra fordul – vesztébe viszik a lovak – és elkezd bömbölni. Ettől a három ló még jobban megiramodik. Vágtatnak, vágtatnak, míg meg nem érkeznek haza, a faluba.

Bámul a nép: ott mi vágtat? Befordulnak a lovak a nagy kapun az udvarukra. Kinéz az asszony: mi lehet az? Nem rendesen hajt a gazda – bizonyosan részeg. Kimegy az udvarra, hát a szekérről nem a gazda száll le, hanem egy nagy medve. Leszökik a medve – s uccu, neki a mezőnek s az erdőnek.